Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete


1071 Budapest, Damjanich u. 41-43.

 

 
 
 


Gyógypedagógiai Szemle

 

 

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének folyóirata a gyógypedagógia szakterületének új eredményeit, gyakorlati munkájának tapasztalatait közli negyedéves rendszerességgel. A GYOSZE a gyógypedagógia specifikus területeinek aktuális hírei mellett évek óta állít össze tematikus számot egy szakág összefoglalójaként, illetve az időszaki eseményekről, megjelent friss kiadványokról közöl rövid tájékoztatókat.

Az  első szám 1973-ban készült el. Szerkesztője Göllesz Viktor, főszerkesztője Gordosné Szabó Anna volt. A szerkesztőség ebben az időben a Bethlen Gábor téren volt található. A folyóirat már a kezdetektől negyedévente jelent meg. 2000-től a lap szerkesztősége átköltözött az Ecseri útra, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának épületébe.

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete és folyóirata a Gyógypedagógiai Szemle 1997-ben tartotta XXV. jubileumi országos szakmai konferenciáját, amelynek anyagából különszámot adtak közre. A jubileumi plenáris ülésen a főszerkesztő "Szakmai társulások a magyar gyógypedagógia történetében - a MAGYE öröksége" címen tartott előadást.

2008 óta a lap online is elérhető az érdeklődők számára a világhálón. A Szemle digitális változata tartalmában és formájában is követi a nyomtatott változatot. 2001. januárjától a Gyógypedagógiai Szemlében megjelent írások bibliográfiája is évről évre helyet kap a honlapon. A GyoSze Online már minden jelentősebb hazai szakmai szervezettel, oktatási intézménnyel és egyesüléssel rendszeres kapcsolatot tart, híreiket, anyagaikat rendszeresen közli, illetve szemlézi. (GyoSze Online)

 

Alapító-főszerkesztő: Gordosné dr. Szabó Anna
Főszerkesztő: Virányi Anita
Tervezőszerkesztő: FORENO Nonprofit Kft.
Szöveggondozás: PRAE.HU Kft.
Szerkesztőbizottság: Benczúr Miklósné, Csányi Yvonne, Farkasné Gönczi Rita, Fehérné Kovács Zsuzsa, Gereben Ferencné, Mohai Katalin, Stefanik Krisztina, Szekeres Ágota

Online főszerkesztő: Pál Dániel Levente (paldaniel@gmail.com)
A szerkesztőség elérhetősége: gyogypedszemle@gmail.com
Szerkesztőségi titkár: Szekeres Szabolcs

Megvásárolható: Krasznár és Társa Könyvkereskedelmi Bt. (1098 Bp. Dési Huber u. 7.)

HU ISSN 0133-1108
Indexszám: 25 359

Felelős kiadó:
Gereben Ferencné dr. elnök - Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete
1071 Budapest, Damjanich u. 41-43. Tel.: 461-3512
Dr. Zászkaliczky Péter dékán - ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar
1097 Budapest, Ecseri út 3. Tel.: 358-5500

Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Üzletága
1089 Budapest, Orczy tér 1.
Előfizethető valamennyi postán, kézbesítőnél, e-mailen: hirlapelofizetes@posta.hu, faxon: 303–3440
További információ: 06-80/444-444

A print kiadás a Soproni Szociális Foglalkoztató és Rehabilitációs Kht. munkája.
Felelős vezető: Földes Tamás, ügyvezető igazgató
9400 Sopron, Fraknói út 22.

Megjelenik negyedévenként.

Minden jog fenntartva. A folyóiratban megjelent képeket, ábrákat és szövegeket a kiadó engedélye nélkül tilos közzétenni, reprodukálni, számítástechnikai rendszerben tárolni és továbbadni. A szerkesztőség képeket és kéziratokat nem őriz meg és nem küld vissza.

 Közlési feltételek...

 

 

===============================================================

 

A Gyógypedagógiai Szemle korábbi számainak tartalomjegyzékei

 

      2017. 2016. 2015. 2014. 2013. 2012. 2011.
2010. 2009. 2008. 2007. 2006. 2005. 2004. 2003. 2002. 2001.
2000. 1999. 1998. 1997. 1996. 1995. 1994. 1993. 1992. 1991.
1990. 1989. 1988. 1987. 1986. 1985. 1984. 1983. 1982. 1981.
1980. 1979. 1978. 1977. 1976. 1975. 1974. 1973.    

 

(A szemlék megtalálhatók az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar könyvtárában.)

 

 

===============================================================

 

A Gyógypedagógiai Szemle korábbi számai

 

2016/1. 2016/2.   2016/3.    
2015/1. 2015/2.   2015/3.   2015/4.
2014/1. 2014/2.   2014/3.   2014/4.
2013/1. 2013/2.   2013/3.   2013/4.
2012/1. 2012/2.   2012/3.   2012/4.
2011/1. 2011/2.   2011/3-4.  
2010/1. 2010/2.   2010/3.   2010/4.
2009/1. 2009/2-3. 2009/4.   2009/5.
2008/1. 2008/2.   2008/3.   2008/4.
2007/1. 2007/2.   2007/3.   2007/4.
2006/1. 2006/2.   2006/3.   2006/4.
2005/1. 2005/2.   2005/3.   2005/4.
2004/1. 2004/2.   2004/3.   2004/4.
2003/1. 2003/2.   2003/3.   2003/4.
2002/1. 2002/2.   2002/3.   2002/4.

-------- -------- -------- --------
-------- -------- -------- --------
-------- -------- -------- --------
1995/1. 1995/2.   1995/3.   1995/4.
1994/1. 1994/2.   1994/3.   1994/4.
1993/1. 1993/2.   1993/3.   1993/4.
1992/1. 1992/2.   1992/3.   1992/4.

 

(Ezeket csak a regisztrált tagok olvashatják, akik
a bejelentkezésük után láthatják a fenti linkeket.)

 

 

===============================================================

 

Gyógypedagógiai Szemle  -  éves összefoglalók

 

2014.
2013.
2012.