Szomatopedagógia

Szomatopedagógia

A szakosztály célja, feladata

A Szomatopedagógiai Szakosztály eredetileg a Mozgásfogyatékosság-ügyi Szakosztály nevet viselete, ezzel fejezve ki, hogy legfontosabb célja összegyűjteni a mozgáskorlátozott emberek életéhez, funkcionalitásához, életminőségéhez, fejlesztéséhez és rehabilitációjához kapcsolódó ismereteket, jógyakorlatokat, tudományos kutatásokat. Feladata ezek népszerűsítése, megismertetése az érintettekkel dolgozó szakemberekkel. Bár a szakosztály neve 2017-ben megváltozott, az alapvető célok és feladatok nem. A szomatopedagógiai tevékenység során ugyanis a – korábbi elnökünk, dr. Benczúr Miklósné szavaival élve – a módszerek, eljárások és eszközök hatása a mozgáskorlátozott személlyel és annak környezetével összhangban érvényesül. A névváltoztatásra a szakkifejezések korszerűsítése mellett azért is volt szükség, mert időközben a mozgáskorlátozott emberek ellátásához is kapcsolódó új szakosztályok (Felnőtt fogyatékosságügyi, Korai fejlesztési, Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyeket segítők szakosztálya) jöttek létre. A Szomatopedagógiai Szakosztály a korábban is vállalt céljai mellett feladatául tűzte ki a szomatopedagógia sokszínűségének bemutatását, a szakemberek közti kommunikáció élénkítését, a szomatopedagógiai kutatások ösztönzését és disszeminálását, valamint a szomatopedagógus szakma széles körű megismertetését és népszerűsítését itthon és külföldön. A szakosztály fókuszált feladata aktív szakmai munkaközösség működtetése, ahol az alkotói közösségek és innovációs műhelyek szakmai kérdések megvitatását végzik és szükség esetén közös állásfoglalások kiadására is képesek.

A szakosztály elnöksége

Elnök – dr. Lénárt Zoltán

Vezetőségi tag – Locsmándi Alajos

Vezetőségi tag – Tóth Adrienn Anita

Kapcsolat

1071 Budapest, Damjanich u. 41-43.
(postacím: 1476 Budapest, Pf. 78.)

ADÓSZÁM: 19024251-1-42

web

wdtp