Autizmus
Autizmus
A szakosztály célja, feladata
Az Autizmus Szakosztály az Autizmus Szakmai Egyesület kezdeményezésére 2001-ben jött létre, amikor a szervezet felvételét kérte a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületébe. Ezzel lehetővé vált, hogy a MAGYE-n belül autizmus szakosztály is működhessen. A szakterület önálló szakosztályként való megjelenése igen jelentős lépés volt, hiszen napjainkban az autizmus spektrum zavar, mint önálló fogyatékossági ág jelenik meg a nemzetközi és hazai szakmai gyakorlatban.
Az Autizmus Szakosztály célja az autizmus spektrum zavarral kapcsolatos szakmai feladatok ellátása, így többek között széles körű ismeretterjesztés, oktatás és az érintett családok segítése, illetve a szakterületen megjelenő sajátos kérdések országos szintű megvitatása és képviselete.
Az elmúlt években a szakosztály igen eredményesen működött. Fontos törekvésünk volt, hogy összegyűjtsük és képviseljük szakterületünk aktuális gondjait, valamint országszerte bemutassuk jó gyakorlatainkat, eredményeinket szoros együttműködésben az autizmussal élő gyermekekkel, felnőttekkel, családtagjaikkal.
A szakosztály létrejöttével és működésével lehetőség nyílt az autizmussal kapcsolatos szakmai aktualitások, korszerű, tudományosan megalapozott információk még hatékonyabb, országos terjesztésére és a szakterületen működő gyógypedagógusok közösségének összefogására.