Beszámoló a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete 51. Országos Szakmai Konferenciájáról – Tamási, 2025. június 30. – július 1.

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete 2025. június 30. és július 1. között Tamási városában rendezte meg 51. Országos Szakmai Konferenciáját, melynek központi témája a minőségbiztosítás és minőségirányítás kérdései a gyógypedagógiai ellátásban volt. A kétnapos eseményen összesen 460 fő vett részt, amely szám önmagában is jelzi a szakmai közösség aktív jelenlétét és elköteleződését – különösen figyelemre méltó ez egy olyan helyszín esetében, amely megközelíthetőség szempontjából nem a legkönnyebb választásnak bizonyult.

A konferencia fővédnökségét Dr. Balatoni Katalin, miniszterelnöki biztos vállalta, aki köszöntőjében hangsúlyozta a szakmai párbeszéd és a jövőbe mutató megoldások keresésének fontosságát. A rendezvény védnökei Porga Ferenc polgármester úr és Csike Tamás tankerületi igazgató úr voltak, akiknek támogatása jelentős mértékben hozzájárult a konferencia sikeréhez. Ezúton is köszönet illeti őket a helyszín biztosításáért, az együttműködésért és a vendégszerető fogadtatásért.

A plenáris előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket és szekcióüléseket magas színvonalú előadások kísérték, olyan szakemberek tolmácsolásában, akik nemcsak szakmai tudásukat, hanem saját tapasztalataikat és személyes elköteleződésüket is megosztották. A résztvevők több mint 120 szakmai előadás közül választhattak, amely lefedte az ADHD, az autizmus, a sajátos nevelési igényű tanulók, fiatalok, felnőttek támogatásának kérdésköreit, valamint az ellátórendszer működése kapcsán felmerülő szakmai kérdéseket.

Külön sikernek tekinthető, hogy a Dél-Dunántúli régió integráló pedagógusai is nagy számban részt vettek a rendezvényen. Kiemelkedően fontos eredménye a konferenciának, hogy a szakosztályi nap előadásaihoz nemcsak a gyógypedagógus kollégák, hanem a befogadó intézmények pedagógusai is sokan csatlakoztak.

A konferencia kiemelkedő része volt a két kerekasztal-beszélgetés: az egyik a megújuló pedagógus-továbbképzési rendszer gyógypedagógiai vonatkozásait járta körbe, míg a másik az állami és magánszektor közötti minőségbiztosítási együttműködés lehetséges modelljeit vizsgálta. E beszélgetések során világossá vált, hogy a köznevelés minden szereplője – intézményvezetők, pedagógusok, gyógypedagógusok – keresi azokat a megoldásokat, amelyek a valódi integráció és a minőségi ellátás biztosítása felé vezetnek.

A konferencia során került sor a 2025. évi szakmai kitüntetések átadására, melyekkel ismételten olyan elkötelezett és kiváló szakembereket ismerhettünk el, akik munkájukkal jelentős mértékben hozzájárulnak a gyógypedagógia fejlődéséhez. A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének elnöksége Bárczi Gusztáv Emlékéremmel tüntette ki Kálmán Zsófiát és Prónai Beátát. Egyesületi Munkáért Érmet kapott Fabényi Réka, Nagyné Dr. Schiffer Csilla és Mucsiné Erdei Mónika, míg a Fiatal Gyógypedagógus Díjat ebben az évben Tóbiás Vanessza vehette át. Szívből gratulálunk valamennyi díjazottnak a méltó elismeréshez!
A konferencia nemcsak tudásban, hanem közösségben is gazdagította résztvevőit. A társas vacsora, a helyi néptáncbemutató, a táncház, a kötetlen beszélgetések és a szakmai viták mind hozzájárultak ahhoz, hogy a gyógypedagógia területén dolgozó szakemberek ne csak kollégákként, hanem közösségként is megerősödjenek.

A 2025. évi MAGYE-konferencia bebizonyította, hogy a gyógypedagógiai szakma nemcsak múltjára, hanem jövőjére is méltán lehet büszke. A konferencia sikerét az aktív részvétel, a sokszínű program, az inspiráló előadások és a közösségi élmények együttesen alapozták meg. Minden jelenlévő hozzájárult ahhoz, hogy a konferencia ne csupán szakmai esemény, hanem emberi, közösségi élmény is legyen.
Köszönet illeti a szervezőket, az előadókat, a vendéglátókat, valamint minden résztvevőt, aki kérdéseivel, gondolataival, jelenlétével gazdagította a rendezvényt.

Találkozzunk 2026-ban is, Budapesten!

Reményi Tamás
elnök
Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete