Beszámoló a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének 50. Országos Szakmai Konferenciájáról

Örömmel számolunk be a június 27-28-án Gödöllőn megrendezett 50. Országos Szakmai Konferenciánkról, amelyet az „Inkluzív jövőt építünk: képzőhelyek és gyógypedagógusok az együttműködés útján” mottóval szerveztünk.

A konferencia csodálatos környezetben, a Gödöllői Kastély lenyűgöző szépsége között zajlott. Az eseményt Reményi Tamás, az egyesület elnöke nyitotta meg, kiemelve az inkluzív oktatási rendszer fontosságát, és hangsúlyozva a közös munka és tapasztalatcsere jelentőségét. Dr. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere is üdvözölte a jelenlévőket, örömét fejezve ki, hogy városuk adhatott otthont ennek a kiemelkedő eseménynek.

A kétnapos konferencia során közel 120 előadás hangzott el, lehetőséget biztosítva a közel 500 résztvevőknek, hogy megismerkedjenek a legújabb kutatásokkal és módszerekkel. A gyógypedagógus képzőhelyek közül kilenc intézmény képviseltette magát, és egy remek kerekasztal-beszélgetésen vehettünk részt, ahol a képzés fontos csomópontjairól, a szükséges tartalmakról, valamint a megvalósítás módjairól és lehetőségeiről, az ellátás minőségéről esett szó.

Plenáris előadások

A plenáris előadások során kiemelt figyelmet kaptak az olyan témák, mint az együttnevelés, a fejlesztő zeneterápia, valamint Prószéky Gábor professzor prezentációja a modern nyelvmodellek alkalmazásáról. Dr. Gyarmathy Éva előadása különösen nagy érdeklődést váltott ki, hiszen az integráció kihívásait és a többszintű ellátás fontosságát tárgyalta a 21. századi oktatási környezetben. Hasonlóan nagy érdeklődés övezte dr. habil Papp Gabriella és Dr. Márkus Eszter prezentációit, amelyek a gyógypedagógusképzés aktuális kihívásait vizsgálták, fontos szempontokat adva a gyógypedagógus-képzésről szóló kerekasztal beszélgetéshez.

A szakmai viták során gyakran előfordulhatnak hevesebb eszmecserék, de fontos, hogy ezek ne a másik fél tudásának megkérdőjelezéséről szóljanak. Inkább tekintsük ezeket lehetőségnek arra, hogy különböző nézőpontokat megismerjünk és nyitottak legyünk az új gondolatokra. Az ilyen viták célja a közös fejlődés és a kölcsönös tanulás.

Szakosztályi programok

A szakosztályi programok során a résztvevők többek között az autizmus specifikus oktatásról, a készségfejlesztő iskolák diagnosztikai eszközeiről, valamint a viselkedészavarok kezelésének jogi aspektusairól kaptak átfogó képet. rendkívül gazdag programmal várta a résztvevőket Gödöllőn. Az előadások során az autizmus-specifikus ellátás és a korai diagnózis fontossága kapott hangsúlyt, valamint bemutatták az Autisták Országos Szövetségének országos stratégiáját és szolgáltatásait. Különösen érdekes volt az értelmileg akadályozott tanulók fejlesztéséről és társadalmi integrációjáról szóló előadás, amely a munkaerőpiacra való felkészítés kihívásait tárgyalta. A tibeti hangtálterápia hatásait bemutató prezentáció lenyűgözte a hallgatóságot, ahogyan az új rehabilitációs pedagógiai program és az értékelési rendszer ismertetése is. Az alternatív augmentatív kommunikációs támogatás otthoni alkalmazásának gyakorlati megoldásai szintén kiemelkedtek a programból, és fontos párbeszédet indítottak el a gyermekvédelmi szakellátás keretében biztosított különleges gyermekotthonokban élő gyermekek ellátásáról. Nagy örömet jelent a több szakosztály közös kerekasztal-beszélgetése, amely a gyermekvédelem gyógypedagógiai aspektusairól szól. valamint a pedagógiai szakszolgálatok szerepéről is izgalmas vitán vehettek részt a szakosztály tagjai. A szekciókban lehetőség nyílt a tapasztalatok megosztására és az inklúzióval kapcsolatos innovatív módszerek megvitatására.

Kitüntetések

Az 50. szakmai konferencia alkalmával több elismerés és díj került átadásra, melyekkel az egyesület kiemelkedő tagjainak és partnereinek munkáját méltatták.

A Bárczi Gusztáv Emlékéremmel tüntették ki Mógáné Sebők Erzsébetet, Salné Lengyel Marát és dr. Papp Gabriellát, akik kimagasló munkát végeztek a gyógypedagógia területén. Ezen elismeréssel az egyesület köszönetet mondott azoknak a szakembereknek, akik példaértékű elkötelezettséggel és szakértelemmel szolgálják a közösséget.

A Fiatal Gyógypedagógus Díjat Ardai Evelyn Annamária és Varjú Eszter kapta, akik munkájukkal kiemelkedtek a fiatal gyógypedagógusok közül. Ezzel a díjjal az egyesület azokat a tehetséges fiatalokat ismeri el, akik elhivatottan és innovatívan járulnak hozzá a gyógypedagógia fejlődéséhez.

A Szociális Emlékérmet a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat VEROCS szakosztálya vehette át, elismerve a szociális munka és közösségi szolgáltatások területén végzett kiváló tevékenységüket. Ez az elismerés azokat illeti meg, akik kiemelkedő közösségi munkával és elhivatottsággal járulnak hozzá a társadalmi értékek megőrzéséhez.

Az Egyesületi Munkáért Érmet Kajáry Ildikó és Herbainé Szekeres Erika kapták meg, akik áldozatos munkájukkal segítették az egyesület tevékenységét és közösségi életének fejlődését. Munkájukért az egyesület vezetősége köszönetét és elismerését fejezte ki.

A konferencia különleges pillanata volt, amikor az egyesület elnöksége Kajáry Ildikót Tiszteletbeli Főtitkári elismerésben részesítette. Kajáry Ildikó 14 éven át töltötte be a főtitkári pozíciót, és kiemelkedő szerepet játszott az egyesület munkájának és irányvonalának alakításában. Ezzel a gesztussal az egyesület elismerte az ő hosszú éveken át tartó, fáradhatatlan tevékenységét és vezetői munkáját. Az esemény során az elismerések átadása nemcsak a szakmai teljesítményeket méltatta, hanem egyúttal közösségi összetartozást és a közös célok iránti elkötelezettséget is erősítette.

2024. júniusától a főtitkári pozíciót Biró Rita Zsófia tölti be, aki új lendülettel és friss szemlélettel folytatja az egyesület szakmai irányítását.

Összegzés

A rendezvény nemcsak szakmai, hanem közösségi szempontból is sikeres volt. A közösségi élmény megtapasztalásához hozzájárultak a konferencia kísérőprogramjai: szakmai elismerések és díjak átadása, színházi előadás, társas vacsora, DJ pult, tánc, vidámság, sok jókedvű találkozás. Mert az inklúzió nemcsak cél kell legyen, hanem út, amin közösen járunk, egymást erősítjük a társadalmi befogadás és elfogadás érdekében!

Bízunk benne, hogy minden résztvevő gazdagabb tudással, új ötletekkel és együttműködési lehetőségekkel tért haza, és hozzájárulhatunk a magyar gyógypedagógia további fejlődéséhez. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a szervezésben és előadásokban, valamint a támogatóinknak, akik lehetővé tették ennek a sikeres eseménynek a megvalósulását.

Reményi Tamás elnök, Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete