Meghívó online kerekasztal megbeszélésre a tankötelezettség témakörében – 21.03.20.

Tisztelt Tagtársak és Érdeklődő Kollégák!

Szeretettel üdvözlöm Önöket. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi pandémiás helyzet visszavetett minket is a közös munkában. Ennek ellenére bízunk benne, hogy úgy tekinthetünk a jövőre, hogy a pohár félig tele van, és reménykedünk az elkövetkezendő időszak gyümölcsözőbb voltában.

Máris egy online kerekasztal megbeszélésre szeretném Önöket invitálni, amely a 2020 őszétől hatályba lépett hat évesek kötelező iskolakezdésére vonatkozó szabályozás témakörével összefüggésben az iskolaérettség megítélésének kérdéseit kívánja megvitatni.  

A kerekasztal beszélgetés moderátora:  Gereben Ferencné PhD., a MAGYE elnöke

Meghívottak: Dr. Szvatkó Anna, az MPT Nevelési Tanácsadás és Szakértés szekció (titkár) képviseletében

Metzger Balázs, FPSZ (főigazgató-helyettese) és a MAGYE Pedagógiai Szakszolgálati Szakosztály (elnöke), képviseletében

A kerekasztal-beszélgetést Gereben Ferencné (korábban már állást foglalt a MAGYE-hoz érkezett, ezzel a témával kapcsolatos kérdés kapcsán) felvezető előadása indítja, majd a meghívottak ismertetik a témával kapcsolatos álláspontjukat.

Ezt követően lehetőség nyílik bárki számára saját véleményének, meglátásának megosztására, és várjuk a témával kapcsolatosan felmerülő problémákra vonatkozó tapasztalatokat, javaslataikat.

Mindez 2021. március 20-án, 10.00-12.00 óra között – a jelenlegi járványügyi helyzet miatt – online platformon, a TEAMS segítségével kerül megrendezésre.  A vendégek belépéséhez meghívót küldünk ki, ezért előzetes regisztrációra van szükség. Részvételi szándékokat kérjük küldjék el a gyppszichoszekc@gmail.com címre. Egy héttel az esemény előtt emlékeztető e-mail-t küldünk. Előzetes jelentkezés nélkül az eseményhez nem fognak tudni csatlakozni.

Bár tudjuk, hogy az online megoldás nem helyettesíti teljes mértékben a személyes találkozások során megvalósuló brainstormingot, de nézzük ennek is a pozitív oldalát: így talán olyan tagok, illetve nem tagok is be tudnak majd kapcsolódni, akiknek egyébként a fizikai távolság ezt nem tenné lehetővé.

FIGYELEM a környezetükben dolgozó és a téma iránt érdeklődő, nem szekció tagokat is szívesen látjuk!

Végül röviden a szekció aktuális összetételéről: az MPT-ben az elmúlt években a tagdíj befizetéssel összefüggő tagság revízió történt. Ennek eredményeként jelen pillanatban a Gyógypedagógiai Pszichológiai Szekció 29 aktív taggal rendelkezik. A 2020 március 10-én megvalósult tisztújítási gyűlés alapján: Prónay Beáta az elnöki, Kálózi-Szabó Csilla a titkári, illetve Nagyné Réz Ilona és Bolla Veronika küldöttgyűlés-tag, valamint Szekeres Ágota a póttag tisztségét tölti be.

Mint látható szekciónk az utóbbi években zsugorodott, a jelenlegi vezetés célkitűzései között a tagok aktivitásának élénkítése mellett a taglétszám növelése szerepel. Szívesen fogadunk bármilyen javaslatot, ötletet, ami a személyes, szakmai fejlődés mellett a szekció kohéziójának megerősítését is elősegítené. Mindenkinek jó egészséget kívánunk!Vigyázzanak magukra!

Üdvözlettel: Kálózi-Szabó Csilla, MPT Gyógypedagógiai Pszichológiai Szekció titkáraKIEGÉSZÍTÉS: az előzmények részeként a honlapon megismerhető a MAGYE válasza dr Kozma Ákosnak az alapjogok biztosának felkérésére az iskolábalépés új jogi szabályozásával kapcsolatban 2020.szept) és dr Kozma Ákos MAGYé-nak is megküldött ügyirata. GEREBEN FERENCNÉ dr. a MAGYE elnöke 2021. március 2.