344397466_1603002306887168_1553329635832323338_n

Tanulási környezet – Módszer – Fejlesztő eszköz

A Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakosztály által szervezett A robotika alkalmazási lehetőségei a gyógypedagógiában című műhelykonferencia tapasztalatainak beszámolója

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakosztálya szakosztályi napot rendezett 2023. 05. 10-én az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán. Az ülést Dr. Szekeres Ágota docens, a kar oktatója, a MAGYE Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakosztály vezetője nyitotta meg, majd Reményi Tamás, a MAGYE elnöke köszöntötte az ülés résztvevőit. A műhelykonferencia első órájában online vagy személyes jelenléttel három előadást hallgathattak meg az érdeklődők – Mucsiné Erdei Mónika a Szeged és Térsége Bárczi Gusztáv EGYMI intézményvezetője és az SZTE JGYPK mesteroktatója fogalmi összefüggéseket feltáró előadásában a digitális tanulási környezet és elsősorban az oktatási célú robotok szerepét vázolta fel a problémamegoldó gondolkodás és a végrehajtó funkciók fejlesztése szempontjából. Dr. Kálózi-Szabó Csilla, az ELTE Bárczi Kar oktatója egy három éves, Erasmus projekt keretében létrehozott fejlesztőprogramról, a Ride projektről, mint szövegértést fejlesztő módszertani lehetőségről beszélt előadásában, majd bemutatta a fejlesztő program hatástanulmányát, mely az olvasás iránti motiváció és a szociális készségek fejlődését tárta fel. A délelőttöt Besenyő Judit, az ELTE Bárczi Gyakorlóiskola gyógypedagógusának izgalmas előadása zárta, aki előadásában a padlórobotok bevezetésének rendkívül alapos, lépésekre bontott előadását mutatta be.

A műhelykonferencia második részében két helyszínen sajátélményű tapasztalatokat, módszertani ötleteket gyűjthettek a jelenlévők. Az első helyszínen a padlórobotokkal kapcsolatos változatos tevékenységeket és feladattípusokat ismerhettek meg az érdeklődők Sziráné Szabó Krisztina, Besenyő Judit és Elek Zsuzsanna  segítségével a problémamegoldó gondolkodás, a matematikai és az olvasás-szövegértés területén. A 2. helyszínen a Szeged és Térsége Bárczi Gusztáv EGYMI gyógypedagógusai mutatták be azokat a színes és változatos módszertani lehetőséget, amelyek a szín- és vonalkövető robotokban jelentenek, valamint lehetőség nyílt a Scottie go és az Artec robotkészletek programozására is. Az intézmény intenzív eszközfejlesztést hajtott végre robotika terén elsősorban pályázati forrásokból az utóbbi 4 évben – a robotikai eszközöket óvodától iskoláig és az integrációban is egyre növekvő arányban használják a gyógypedagógusok, az eszközök motiváló szerepe mellett számtalan fejlesztési területet is kihasználva.

A műhelykonferencia zárásaként kerekasztal-beszélgetést hallgattak a résztvevők a Gyógypedagógiai Szemle szerkesztőbizottságának vezetőjével dr Virányi Anitával, a szerkesztőbizottság korábbi és jelenlegi tagjával dr Lénárt Zoltánnal, valamint a folyóirat korábbi és jelenlegi szerzőivel. A kerekasztal-beszélgetést múltidéző gondolataival gazdagította Gerebenné dr Várbíró Katalin, a MAGYE Tiszteletbeli Elnöke. A szerkesztőbizottság állást foglalt a gyakorlatorientált,  szakmai szempontú írások iránti igényről, melyre a következő időszaktól akár mentori támogatást is igénybe vehetnek a leendő szerzők.

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Tanulásban akadályozottak szakmai konferenciája egy nyüzsgő, színes, módszertani tapasztalatokban gazdag programnak bizonyult, mely számos téren támogatta a résztvevő pedagógusok kompetenciájának, motivációjának fejlődését.

A konferencia előadásai, valamint a GYOSZE kerekasztal-beszélgetés a későbbiekben is megtekinthető a következő linken: https://magye-1972.hu/events/magye-tanulasban-akadalyozottak-pedagogiaja-szakosztaly-szakosztalyi-napja-2023-05-10/?fbclid=IwAR2WN4aclnG2XWS0t59PnQWV_iNiTFpli9atPxBMhlPH2fysSSyA3UDCmsU

Köszönjük az előadók és a workshop résztvevőinek munkáját!

Várjuk sorainkba a gyógypedagógusokat!

Belépéshez szükséges információk:  https://magye-1972.hu/szervezetunk/tagsagugyek/

                                                                                                          Mucsiné Erdei Mónika                                                                                                           MAGYE Elnökségi tag

344308124_794926155430905_3812893656567673047_n

MAGYE Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakosztály Szakosztályi napja (2023.05.10.)

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakosztálya Szakosztályi napot szervezett a robotika témakörében, melyen az előadások mellett interaktív workshopokon ismerkedhettek a látogatók a különböző robotokkal, programokkal, programozást előkészítő játékokkal. Az alkalom különlegessége volt, hogy az SZTE JGYPK, Szeged és Térsége Bárczi Gusztáv EGYMI munkatársai is bemutatták a gyakorlatban alkalmazott eszközeiket.

Az alkalom második felében a Gyógypedagógiai Szemle szerkesztősége “Cikket írtam, te jó ég!” azaz Miért jó publikálni gyakorló gyógypedagógusként? szervezett kerekasztal beszélgetést.

13

MAGYE Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakosztály Szakosztályi napja – 2023.05.10.

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakosztálya Szakosztályi napot szervez 2023. május 10-én, melyre az eseményekben található tájékoztató alapján kerül sor. A lenti linkre kattintva tudnak regisztrálni az eseményre.

Vásárhelyi Gyöngyike arcképe.

Búcsúzunk Vásárhelyi Gyöngyikétől

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete búcsúzik Vásárhelyi Gyöngyikétől, Bárczi emlékérmes gyógypedagógustól, a MAGYE tagjától. A következőkben Nádas Pál Igazgató Úr búcsúztatóját olvashatják.

„Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá.”
(Fekete István)

Egy gyógypedagógusi életpálya, a mozgáskorlátozott gyermekek szolgálatában

Vásárhelyi Gyöngyike (Marosvásárhely, 1946. augusztus 28. – Budapest, 2023. március 9.) gyógypedagógus, történelem szakos tanár volt a Mozgásjavító iskolában, aki ötvenhárom éven keresztül a mozgáskorlátozott gyermekek és fiatalokat szolgálta.

Huszonnégy éves korában, az iskola akkori igazgatója, Zsótér Pál alkalmazta a kitüntetéses minősítésű gyógypedagógiai tanári oklevéllel rendelkező kezdő gyógypedagógust. Ettől kezdve aktív élete végéig, mindig hű maradt a Mozgásjavítós tanítványaihoz és az iskolához. Szakmailag olyan komplex és egyben szerteágazó volt Vásárhelyi tanárnő iskolán belüli és azon kívüli tevékenysége, hogy azt egy ilyen, a váratlan halálát követő nekrológban felsorolni sem lehet.

Életfelfogását az erdélyi gyökerek határozták meg, ragaszkodását a magyar hagyományokhoz otthonról hozta. Gyermekek iránti szeretetét és elkötelezettségét is a családjában szívta magába: anyai nagyapja és édesapja is tanítóként szolgált. Két idősebb testvére, unokaöccse, unokahúga szintén a tanári hivatást választotta. Gyógypedagógusként – legnagyobb tudatossággal – már pályája elejétől részt vett a Mozgásjavító különböző szervezeti-szerkezeti megújításában. Kutatta a minél hatékonyabb oktatási módszereket, kereste a megoldásokat az újabb és újabb akadályok elhárítására. Pályafutása alatt tíz végzett ballagó osztálynak volt az osztályfőnöke (1).

Az 1970/1971. tanévben az enyhén értelmi fogyatékos mozgáskorlátozott gyermekek számára a Mozgásjavítóban is nyitottak két kisegítő iskolai osztályt. A kisegítő iskolai tanrend szerint működő elsős és másodikos összevont osztályt Vásárhelyi Gyöngyire bízták, aki tíz éven keresztül foglalkozott a kisegítő tagozatra járó osztályok tanulóival. A második összevont csoport indítását az 1972/1973. tanévre még Zsótér Pál igazgató készítette elő. A következő tanévtől már nem indult újabb csoport a kisegítő tagozaton, csak a felmenő osztályokba érkezhettek új diákok. Ezekben az osztályokban kettes vagy hármas összevonásban folyt az osztálytanítói munka, amely komoly plusz felkészülést igényelt az ott tanítóktól. Gyöngyi az önálló órák hatékonyabbá és érdekesebbé tételével is külön foglalkozott. Eszközöket készített, amelyekkel megalapozta a matematikatanulást, rendszerező táblákat, auditív összefoglalókat állított össze a történelem tanításához (2).

Hivatalosan nem működött ekkor még óvoda a Mozgásjavítóban, pedig rendszeresen vettek fel óvodáskorú gyermekeket. Az 1977/1978. tanévben Vásárhelyi Gyöngyikét több kollégájával együtt kérték fel, hogy dolgozzák ki az előkészítő osztály programját. Az új iskolai program készítésében Ő írta az anyanyelv és környezetismeret tantervet az ép értelmű mozgáskorlátozott gyerekeknek induló előkészítő osztály számára (3). A Mozgásjavító Általános Iskola Nevelési és Oktatási Tervében (1979) a gépírás, a korrekció és a mozgásnevelés mellett már megjelent az előkészítő csoport tanterve is (4).

Az intézmény munkatársai és vezetői folyamatosan keresték azokat az új eszközöket, amelyek a mozgáskorlátozott gyermekek és fiatalok kiszolgáltatottságát csökkenthetik, ugyanakkor az önállóságukat növelhetik. Az 1970-es évek elején igyekeztek olyan házon belüli megoldásokat alkalmazni – ekkor még nem juthattak hozzá nyugateurópai eszközökhöz -, amelyek az egyedi speciális eszközök széleskörű használatának későbbi alapjait jelentették. Ennek a speciális munkának volt Vásárhelyi tanárnő a szakmai vezetője, és számtalan eszköz ötletgazdája. Az Ő javaslatára, az 1980-as évek végétől alkalmazott az iskola előszőr e célból fél-, majd később főállású ügyintézőt. 1975-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, történelem szakon középiskolai tanári diplomát szerzett. A történelem és állampolgári ismeretek oktatását 1975-től kezdte tanítani, és a 2010-ben, a Mozgásjavítóban megnyíló szakközépiskolában még két évet tanított. A gyermekek figyelmét, érdeklődését gyakori dramatizálással igyekezett felkelteni. Diafilmek, videórészletek bemutatásával segítette a különböző korok megismerését. A történelmi személyek, események, divatok, művészetek megismertetését, a történelmi ismeretek rögzítését szolgálta a szemléltetési módszere. A nehezen olvasó tanítványok jobb szövegértése érdekében létrehozta az iskola hangoskönyvtárát (5).

A politikai és gazdasági rendszerváltást megelőzően majd azt követően bekövetkezett jelentős változtatásoknak egyik iskolán belüli szakmai motorja és aktív szervezője volt. Részese volt a Mozgásjavító igazgatói állás személyi változtatásában, ami akkor még forradalminak, és a pártállammal szembeni kiállásnak számító cselekedet volt.

Aktív szerepet vállalt a Mozgásjavító történeti múltjának kutatásában, hiszen ekkor már Ő volt az iskolai archívum őrzője. A „Kilenc évtized a mozgáskorlátozott gyermekek szolgálatában” rendezvénysorozat egyik rendezője volt, amelyet az iskola alapításának 90. évfordulója tiszteletére szerveztek. Az ötletgazdája és megvalósítója volt a budai várban, a Legújabb-kori Történeti Múzeumban „Fény vagy te is” címmel megrendezett iskolatörténeti kiállításnak (6). A Kongresszusi Központban megrendezett konferencián, hazai és nemzetközi előadók sorában tartott előadást a tanárnő, a „Korrekciós nevelés, sérülésspecifikus korrekció” címmel. Az előadásában úgy fogalmazott, hogy minden gyermek, így a mozgáskorlátozott gyermek esetében is, cél az adottságaihoz és képességeihez mért maximum elérése. A mozgáskorlátozott gyermekek esetében „…a célhoz vezető út rögösebb, s az út megtételéhez szükséges eszközök mások. A korrekció, mint cél, a pedagógiai munkában egyrészt a nevelés és oktatás általános hatása révén valósul meg, másrészt a közvetlen korrekciós célú foglalkozásokon. …a korrekció nem egy tantárgy, nem egyfajta óra, s még csak nem is egy speciális módszer, hanem cél, amelyet a mozgáskorlátozott gyermek életének, tevékenységének minden pillanatában figyelembe kell venni, e célnak kell mindig alárendelni, de úgy, hogy minél kevésbé térjen el az épmozgású társaiétól,…ez az egész életre kiterjedő hatásrendszer megszervezését jelenti (7).”

Kutatója és szerzője volta az iskola alapításának 90., 95. és 100. évfordulója, centenáriuma alkalmából megjelent iskolatörténeti könyveknek (8). Amikor 1994. április 11.-én az intézménybe látogatott dr. Mádl Ferenc, akkori Művelődési és Közoktatási miniszter, később (2000-2005) a Magyar Köztársaság elnöke, akkor a gyerekekkel közösen megrendezett találkozón Vásárhelyi Gyöngyike is kormánykitüntetést vehetett át (9), a gyermekek ovációja közepette.

Érdemes még beszámolni arról is, hogy Vásárhelyi tanárnőnek milyen fontos volt tanulóival megismertetni a történelmi kultúra értékeit. A tanárnő szervezésében, elsősorban a tananyaghoz kötött történelmi ismeretek gyarapítása és elmélyítése volt a cél. Tanulóival rendszeresen látogatta a törvényhozás házát, gondja volt rá, hogy valamennyi hetedikes és nyolcadikos gyerek megnézhesse a Parlamentet. Az Aquincumi múzeum, a Hadtörténeti Múzeum kiállításainak is rendszeres látogatói voltak a Mozgásjavító diákjai. A Hadtörténeti Múzeum és a Mozgásjavító közösen szervezte a „Múzeum házhoz jön” programot. A Magyar Nemzeti Múzeummal és a Budapesti Történeti Múzeummal több mint három évtizedes közösen végzett munka koordinálója is volt. Lelkes és szakmailag felkészült tevékenységét a Múzeumbarát Pedagógus és Múzeumbarát Iskola Díjjal honorálták (10).

1979 és 1992 között közönségszervezője is volt az iskolának. Ez nemcsak szervezői munkát, hanem kísérő tanári feladatot is jelentett. Éveken át, szinte hetente vitt kisebb-nagyobb kerekesszékes csoportokat kulturális eseményekre, kollégáival. A programok lebonyolításához, bizony még a fizikai erejére is szükség volt. A színház, az opera és a múzeumlátogatások, valamint a helytörténeti kirándulások a kulturális integráció előkészítését szolgálták.

Az iskola pályaválasztási felelőseként 1986-tól 1996-ig szerzett tapasztalatok alapján tett javaslatot egy alternatív szakképző középiskola létesítésére, ami a ma működő Mozgásjavító középiskola megvalósulásának egyik alapozó szakmai dokumentuma volt. Hosszú évekig, a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége (MEOSZ) Hegedűs István Alapítvány kurátoraként azért dolgozott, hogy a tehetséges mozgáskorlátozott fiatalok továbbtanulását az alapítvány ösztöndíjával segíthesse.

Fontosnak tartotta a sportot, így az iskolai sportélet mindenkori támogatója volt. Aktív programszervezője lett a „Játék Határok Nélkül” sportos vetélkedő első hazai (1995) programjának. A Hadtörténeti Múzeummal és annak munkatársaival együttműködve, a múzeum épületének termeiben, folyosóin és az udvarán hat ország részvételével rendezett nemzetközi vetélkedő programjának szervezője volt. Az iskola alapítványának névadója, Zsótér Pál igazgató lett. A névadás ötlete is Vásárhelyi tanárnőtöl származott. Öt éven keresztül Ő készítette az iskolai órarendet úgy, hogy a szakmai szempontok és elvárások mellett, a kollégái egyéni kérését is figyelembe vette, pedig akkor még nem állt rendelkezésére számítógép, így mindent manuálisan, saját kifinomult technológiájával készített. Számtalan fiatal, vagy az iskolában kezdőnek számító kolléga szakmai előmenetelét, mint önkéntes mentor segítette. Számtalan esetben az Ő fogalmazásában kerültek előterjesztésre azok a pedagógiai életút méltatások, melyek az iskola legkiválóbb munkatársainak elismertetéséhez vezettek (11).

Munkaközösség-vezetőként irányította az iskolareform kidolgozását (1990), amelyben pedagógiai és oktatásszervezési új elemként valósult meg a nyújtott (5 éves) felső tagozat. Munkássága eredményeképpen került bevezetésre a számítástechnika, a diagnózis szerinti „gépi írás”, az egyéni párhuzamos fejlesztés és a fejlesztő év. A Nemzeti Alaptanterv (NAT) bevezetését követően folyamatosan részt vett a készülő és módosított kerettantervi (történelem, etika, osztályfőnöki) dokumentumok kidolgozásában. Munkásságának negyvenkét éve alatt nem volt olyan tantervi változtatás, amelyben nem vett volna részt. A pedagógiai programtervek részletes kidolgozásában közel húsz éven keresztül (1991-2010) munkálkodott. A „Tanári Álmok”-program keretében, sok buktatót és átdolgozást követően, 2010-ben az Ő közreműködésével nyílt meg a Mozgásjavító Szakközépiskola (12). Több alkalommal volt az iskolai ünnepélyek szervezője, de dokumentumjátékot is írt, a „Diákotthonunk 56 viharában” címmel, melyet a forradalom 50. és 60. évfordulóján, diákok és tanárok szereplésével mutattak be.

Nyugdíjba vonulását követően az iskolatörténeti gyűjtemény megőrzéséért, az Iskolatörténeti Múzeum létrehozásáért dolgozott. Kiállításokat, iskolatörténeti vetélkedőket rendezett munkatársai segítségével. Régi tanítványai, az életének utolsó pillanatáig számíthattak Gyöngyi néni segítségére.

Az élet kihívásának fogadta el mindazt, amit feladatul rótt rá… Gondoskodva nyújtott szeretetet!

A mozgáskorlátozott gyermekekért és fiatalokért végzett munkájának elismerései:

  • Kiváló Munkáét (1981),
  • Budapesti Történeti Múzeum Dicsérő oklevele (1987),
  • Kiváló Pedagógus (1988),
  • Főváros Oktatásáért (1993),
  • Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (1994),
  • Zsótér Pál-emlékérem (1996),
  • Múzeumbarát Pedagógus Díj (2011),
  • MAGYE Bárczi Gusztáv-emlékérem (2012),
  • Zsótér Pál-Életműdíj (2015)

Összeállította: Nádas Pál (Solymár, 2023. március 17.)

———————————————————————————–

Forrás:

A nekrológ szövegét a ”Wechselmann-ház élettörténete” munkacím alatt készülő tanulmánykötet kézirata alapján állítottam össze. A kézirat összeállításában sokat segített Vásárhelyi Gyöngyi tanárnő, mint a Mozgásjavító történeti archívumának gondozója, aki életrajzi írásával is hozzájárult a tanulmánykötet hitelességéhez.

1. Nádas Pál (kézirat 2023): Wechselmann-ház élettörténete. Budapest XIV., Mexikói út 60. (II.1.6.) 2. Vásárhelyi Gyöngyike (2020): A kisegítő tagozat története. Kézirat, amelyet a kutatómunka számára a rendelkezésemre bocsátott

3. Az előkészítő tanterv készítői: Bellán Erzsébet, Gyalai Gáspárné, Horváth Kamillóné, Kőpatakiné Mészáros Mária, és Balogh Ferencné

4. Művelődési Közlöny 1979. 13. sz. Az oktatási miniszter 114/1979. (M. K. 13.) OM sz. rendelete 478-479.p.

5. Nádas Pál (kézirat 2023): Wechselmann-ház élettörténete. Budapest XIV., Mexikói út 60. (II.1.6.)

6. Kilenc évtized a mozgáskorlátozott gyermekek szolgálatában 1993 DFC kiadó // Bálint (1993): Köztük élnek. Új Magyarország. 1993.09.08. 13. p. // N.H.E (1993): Jubilál a Mozgásjavító. Magyar Hírlap 1993. 09.15.-16 4. p.6. p. // B.T. (1993): A mozgáskorlátozott gyermekek szolgálatában. Magyar Nemzet 1993.09.16. 11. p. // Cs. Gy. (1993): Mint a delfinek. Kurir 1993.09.23. 16. p.// S.E (1993): Gyerekek-mozdulatok. Kilencvenéves a budapesti Mozgásjavító Iskola és Diákotthon. Népszabadság 1993.09.17. IV. p.// Losonczi (1993): Kisimítják a ráncokat. Vasárnapi Hírek 1993. 09.26. 4. p. // Zimányi Mária (1993): Úgy szeretnék élni, mint mások. Magyar Hírlap 1993. 09.28. IV. p. // Erdélyi (1993): Fényük a tárlóban. Vasárnapi Hírek 1993. 10.03. 3. p. // -ij-(1993): A mozgássérültek múltja jelene jövője. Új Magyarország 1993. 10. 05. 5. p. // B.P.A. (1993): Mozgáskorlátozottakkal foglalkozó szakmai konferencia. Új Magyarország 1993.11.12. 4. p.// B.I (1993): Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek…ÚjEmber.1993.12.26. 6. p.// Miksa Lajos (1994): Milyen jövő vár a mozgássérültek iskolájára. Köznevelés 18. sz. 1994.05.06. 12-13. p.

7. Gyógypedagógiai Szemle Különszám 1994 30-34. p.

8. Kilencvenöt év a mozgáskorlátozottak szolgálatában.1998. Bibliográfia 142-155. p. // Száz esztendő a mozgáskorlátozottak szolgálatában. Mozgásjavító kiadásában.

9. További kitüntetettek: Berki Erzsébet földrajz-rajzszakos tanár, Nádas Pál igazgató, Tóth József énektanár-karnagy, Csizmadia Istvánné, Oriskó Istvánné és Zsoldos János gyógypedagógus tanárok,

10. Szoleczky Emese (2014): Az akadálymentesítés helyzete a hazai kiállítási intézményekben. Múzeum Café 39. sz. 2014. 1.sz. 49-55. p. //Múzeumbarát Pedagógus és Múzeumbarát Iskola Díj- Magyar Nemzeti Múzeum (2011). Mozgásjavító történeti archívum. 11. Nádas Pál (kézirat 2023): Wechselmann-ház élettörténete. Budapest XIV., Mexikói út 60. (I.9.1, I.10.3, I.11.4, I.11.7, I.11.8, II.1.6.) 12. Nádas Pál (1014): KorKép. Tanulmány a Mozgásjavító rekonstrukciójának és fejlesztésének történetéről (1989-2012) 37-229. p.

Schiffer Csilla arcképe

Gyógypedagógia Nemzetközi Napja alkalmából online konferencia (2023.04.13.)

Kedves Kollégák,

Szeretnénk tisztelettel meghívni Önöket a Nemzetközi Gyógypedagógusok Egyesülete (IGhB) és a
MAGYE által szervezett online konferenciára, amelyet a Gyógypedagógia Nemzetközi Napja
alkalmából rendezünk meg.

Az esemény időpontja: 2023. április 13. (csütörtök), 18.00-20:00
Az online konferencia keretein belül a gyógypedagógia aktuális témáit járjuk majd körül, valamint
lehetőség nyílik a tapasztalatcserére és a tudás megosztására.
Az előadások és workshopok angol/német nyelven lesznek elérhetők, hazánkat Dr. Schiffer Csilla
képvisel az osztrák, német és magyar gyógypedagógia közös kezdeti gyökereinek bemutatásával
német nyelven.

Az esemény regisztrációhoz kötött, amelyet az alábbi linken keresztül tehetnek meg:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf-PRkUrhMF98l-
1Ko8hKm916gy4OaVfD0YcooLGrtwzrAJCA/viewform?usp=sharing

A részletes programot és a konferencia csatlakozási lehetőségét megküldjük emailen.

Reméljük, hogy velünk tartanak ezen a konferencián, és lehetőségük lesz megosztani tapasztalataikat és új ismeretekre szert tenni.

Üdvözlettel,
A MAGYE Külügyi Bizottsága

A képen egy nő háttal ül, előtte egy laptop, amin egy férfi tart előadást.

Online műhelykonferencia április 13-án, a Gyógypedagógia Nemzetközi Napján

MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL HÍVUNK, VÁRUNK!

Tisztelt Kollégák!
A MAGYE április 13-án 14h-17h között minden érdeklődőt szeretettel vár Online Műhelykonferenciáján.
Az esemény célja, hogy lehetőséget biztosítson a gyógypedagógia területéhez kapcsolódó
civil szervezetek együttműködésére, illetve a felmerülő szakmai feladatok és kihívások
megfogalmazására, amelyek megoldásán közösen gondolhatunk, egymást támogathatjuk és
együtt tehetünk lépéseket a megoldások irányába.
A Műhelykonferencián a gyógypedagógia területén működő, alábbi civil szervezetek mutatják
be munkájukat:
– EGYMI Egyesület
– RIROSZ
– AOSZ
– ÉFOÉSZ
– Speciális Szakiskolák Országos Egyesülete
– Magyar Paralimpiai Bizottság
– Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége
– ÉTA Szövetség
– Budapesti Korai Fejlesztő Központ
– MAGYE
A szervezetek 10-10 perces bemutatkozását szakmai megbeszélés követi a gyógypedagógia közös
szakmai kihívásairól és a lehetséges együttműködési pontokról.
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni 2023. április 12-e szerda 16.00h-ig lehet az alábbi felületen:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdCfdM0jmN4YpR3JPx8KTwTM7VooVGn6g4
-r_1MD1S2nm4nvQ/viewform?usp=sharing

A regisztráltaknak a rendezvény reggelén küldjük ki az online csatlakozást biztosító linket.

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete

A képen egy nő tart előadást egy pulpitusnál.

Beszámoló a MAGYE Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Szakosztály szakmai délutánjáról

Az előre meghirdetett időpontban, 2023. április 5-én délután tartottuk az Értelmileg Akadályozottak
Pedagógiája Szakosztály szakmai délutánját a Csalogány Iskolában, a San Marco utcában.

Az intézmény lehetővé tette a „hibrid” megoldást, vagyis nem csupán jelenléttel, hanem online is
lehetséges volt a részvétel. Örömünkre szolgált a széleskörű érdeklődés: jelenléttel 91-en, míg online 83 fő vett részt az alkalmon.

Három előadónk: Kajáry Ildikó, Miksztai-Réthey Brigitta és Dr. Márkus Eszter a területtel kapcsolatos,
igen aktuális témákról beszéltek. Az előadások után lehetőség volt kérdések feltételére, ezzel többen
is éltek. Felvetődött annak gondolata, hogy a jövőben hasonló szakmai délutánokat szervezünk a jó
gyakorlatok bemutatásával, az aktuális problémák továbbgondolásával, ezzel is erősítve a
szakmaiságot, az együttgondolkodást.
Ezúton is köszönöm az előkészítésben és a megszervezésben, lebonyolításban résztvevő kollégák
munkáját. Remélem, minél többen találkozunk újra a MAGYE rendezvényein, amelyekről folyamatosan lehet informálódni a honlapunkon és FB oldalunkon.

Radványi Katalin
szakosztályi elnök

MAGYE_Ért.ak.ped.Szakoszt_Szakmai nap

MAGYE Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Szakosztály szakosztályi délutánja – 2023.04.05.

Bejegyzés megtekintése

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete a 2023. évben több szakmai délutánt szervez Szakosztályai közreműködésével, amely lehetőséget teremt a szakmai közös gondolkodásra. 2023. április 5-én a MAGYE Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Szakosztálya tartja meg szakmai délutánját, melyről az információk a következő esemény linkre kattintva érhetők el.

3

MAGYE Logopédiai Szakosztály szakmai délutánja (2023.03.06.)

A Logopédia Európai Napja alkalmából a MAGYE Logopédiai Szakosztálya a Palotás Gábor Általános Iskola együttműködésével on-line szakmai délutánt szervezett. A rendezvényre közel 200-an regisztráltak az ország minden szegletéből és határon túlról is. Örömmel tapasztaltuk, hogy a rendezvény résztvevői a logopédiai ellátás minden területéről érkeztek: magánpraxisból, szakszolgálatokból, felsőfokú képzési intézményekből, óvodákból, integrált és gyógypedagógiai intézményekből egyaránt. A program összeállításakor elsődleges szempont volt, hogy a szakma területén dolgozók inspirációt, friss szakmai információkat kaphassanak és a jelenleg leginkább jelentkező problémakörökről essen szó.

Metzger-Madarász Natália a beszédfogyatékos gyermekek integrált óvodai neveléséről, fejlesztéséről; Kovácsné Tóth Krisztina a nyelvfejlődési zavar és/vagy autizmus spektrum zavar korai diagnosztikus eszközeiről beszélt a résztvevőknek. Palotainé Szilvia a logopédia és mozgásterápiák kapcsolatát mutatta be sok gyakorlati elemmel, majd Stréhliné Peternák Magdolna előadásában a megváltozott kisgyermek- és óvodáskori logopédia problémák és a túlzott képernyőhasználat következményeiről és szakszolgálati tapasztalatairól beszélt előadásában.

Szakosztályunk – a tagság igényeihez igazodva – a jövőben is tervezi hasonló, gyakorlatorientált rendezvények megszervezését!

Gáti-Bőti Mariann
szakosztályvezető
MAGyE Logopédia Szakosztály

Autizmus-szakmai-nap-3

Autizmus szakmai délután beszámolója (2023.02.24.)

A MAGYE Autizmus Szakosztálya az Autizmus Alapítvánnyal együttműködésben sikeres online szakmai délutánt szervezett 2023. 02. 24-én, közel 100 résztvevő kollégával. A szakmai előadások témái: a DATA (Digitális Autonómia-Támogatás az Autizmus spektrumon) rendszerrel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok, majd beszámolók következtek a 2022-es Autism Europe Kongresszus egyes előadásairól. A szakmai délután interaktív blokkal zárult. Mindenkinek nagyon szépen köszönjük az aktív részvételt!

MAGYE-Logopedia-Szakosztaly-plakat

A MAGYE Logopédia Szakosztályának szakmai délutánja – 2023.03.06.

A Logopédia Európiai Napja alkalmából a MAGYE Logopédiai Szakosztály a Palotás Gábor Általános Iskola együttműködésével 2023.03.06-án, hétfőn 13:00-15:10 között tartja meg gyakorlat-centrikus szakmai programját a beszédsérült gyermekekkel foglalkozó szakemberek számára

A rendezvény ingyenes, de regisztrálni szükséges ezen a linken: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeTekf-sY2QEbvId4u60-uKbxtc0G5WbhSN_RilRJV9yVjs6Q/viewform?usp=sf_link

A képen Gordosné dr. Szabó Anna látható.

Gordosné dr. Szabó Anna Tisztelői Kör

Gordosné dr. Szabó Anna a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete és a Gyógypedagógiai Szemle meghatározó alakja volt évtizedekig. Egyesületünk elkötelezett a Gordosné dr. Szabó Anna Tisztelői Kör kezdeményezése iránt.

A képen Gordosné dr. Szabó Anna látható.

Tisztelt Gyógypedagógus Kollégák!

„Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá.” (Fekete István)
Fontos, hogy életben tartsuk azt, akit szeretünk és tisztelünk.
Gordosné dr. Szabó Anna Tisztelői Kör nevében fordulunk Önökhöz!

Több éve tervezgetjük, hogy összegyűjtjük azokat az emlékeket, amelyek a 10 éve elhunyt Gordosné dr. Szabó Anna emlékével kapcsolatban közzé tehető. Most itt a lehetőség ezen emlékek megírására, mert dr. Salné Lengyel Mara felajánlotta, hogy a Fejlesztő Pedagógia című folyóirat helyet biztosít Anikóval kapcsolatos személyes vagy szakmai visszaemlékezéseknek.

Arra kérünk mindenkit, aki ismerte és szerette Anikót, hogy írásban ossza meg emlékét, hogy egy csokorba szerkesztve, azt közzé tehessük.

Amennyiben vállalkozik a Gordosné dr. Szabó Annával szóló emlékeinek megírására, akkor kérem jelentkezzen be a gsza.tiszteloikor@gmail.com  címen azért, hogy tervezni és számítani tudjunk Önre, hogy el tudjuk küldeni a részletes felkérő levelet és a szerzői tudnivalókat, hogy a kéziratot 2023. június 15-ig a fenti címen várhassuk.

Amennyiben szeretne a bíróságon nem jegyzet, és így egy nem hivatalos csoport tagja lenni, amely kizárólag Gordosné dr. Szabó Anna emlékét kívánja fenntartani, akkor csak a nevét és az e-címét adja meg a gsza.tiszteloikor@gmail.com  címen. Tisztelői Kör jelenleg 63 tagot számlál, és az új belépőktől ennél több információt nem kérünk.

Tisztelői Kör nevében
Csocsán Emmy, Rosta Kati és Nádas Pál
Budapest, 2023. február 15.

Koszoruzas_MAGYE

A MAGYE részt vesz Dr. Kovács Emőke tiszteletére megrendezendő koszorúzáson

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVIII. és XIX. Kerületi Tagintézményének logopédusai várják a kollégákat, az érdeklődő pedagógusokat, szakembereket a Logopédia Európai Napjának koszorúzási rendezvényére!

Helyszín: Bp. II. kerület Erőd utca 10.
(Vassné dr. Kovács Emőke egykori lakóhelyén lévő emléktáblánál)
Időpont: 2023. március 7. kedd 14 óra
Program:
-Vassné dr. Kovács Emőkére való visszaemlékezés- Jankó István FPSZ XI. Kerületi Tagintézményének igazgató-helyettese, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetségének elnökségi tagja
– Spontán szakmaközi visszaemlékezések
– A korábbi évek tapasztalatai alapján egy koszorú kerül elhelyezésre, amire minden megemlékező szervezet szalagját feltesszük

Részvételi szándékát kérjük, jelezze:
Karayné Pavalacs Zsuzsának a következő e-mail címen: logopedia18@gmail.com, vagy karayne.pavalacs.zsuzsanna.18@fpsz.net, vagy telefonon: 30-8298525.

SOS program

Válaszkész táplálás – továbbképző tanfolyam MAGYE együttműködéssel

„Válaszkész táplálás Akadémia” címmel egynapos továbbképző tanfolyamot tartunk, ahol a kisgyermek és a szülő kölcsönösségén alapuló táplálás gyakorlatának legfontosabb szempontjait mutatjuk be.
Képzésünk időpontja: 2023. február 24.
A tanfolyamot a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet (HOGYI), a Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE), a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete (MAGYE) közös összefogással szervezi.
Csecsemő és kisgyermekkori sajátosság, hogy a gyermek a szülővel való interakciók során táplálkozik, melynek minősége alapvetően meghatározza az evés folyamatát. Az evés központi jelentőségű kérdés a kora gyermekkori testi-lelki egészség és fejlődés szempontjából. Ugyanakkor szoros kapcsolatban van a családok működésével, valamint további tényezők együtthatásával is összefüggésbe hozható adott esetben. A téma több szakma összefogásával, multidiszciplináris megközelítésben kerül bemutatásra.
A képzésre várjuk a gyermekgyógyászat, gyermekgyógyászati szubspecialitások, klinikai pszichológusok, védőnők, dietetikusok, gyógytornászok, szakdolgozók, gyógypedagógusok és határterületek képviselőinek jelentkezését.
A tanfolyam hibrid formában kerül megrendezésre a Belügyminisztérium Márvány Aulában (1051 Budapest, József Attila u. 2-4.), illetve online.
A tanfolyam térítésmentes.
Tervezett létszám: 1000 fő
A regisztrációhoz szükséges űrlap az alábbi linkre kattintva érhető el: https://docs.google.com/forms/d/19eezOjV9qHEL_M8nBsZuw0fg7muMnaUmhTu4tXM91eo/edit
Utólagos akkreditáció folyamatban.
A képzés programja a jelentkezők számára elérhető 2023. január 15 után.
További jelentkezéssel kapcsolatos kérdések esetén felvilágosítás az eva.rab@heimpalkorhaz.hu címen.
A szervezők nevében:
dr. med. habil. Mészner Zsófia PhD igazgató – HOGYI Módszertani igazgatóság
Tománé Mészáros Andrea védőnő – koordinátor
Dr. Scheuring Noémi PhD – szakmai koordinátor, szervező

Tanulmánykötet borító 2022

Tanulmánykötet az 50 éves MAGYE nyáron tartott Országos Szakmai Konferenciájáról

Az 50 éves Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete 2022. június 29. – július 1. között tartotta meg Országos Szakmai Konferenciáját Miskolcon, melynek harmadik napján 11 szekcióban közel 150 előadás hangzott el.

A MAGYE a konferencián elhangzott előadásokból tanulmánykötetet állított össze a terepen tapasztalható színes szakmai munka lenyomataként. A konferenciakötet elérhető a MAGYE kiadvány menü pontjából indulva az ELTE EDIT rendszerében.

MAGYE kiadványok: https://magye-1972.hu/2022-tanulmanykotet/

Kautny_Janka_fotó2

A 2022-es évben Vassné dr. Kovács Emőke díjban részesül Kautny Janka logopédus

Janka 2019 óta a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVIII. Kerületi Tagintézményében a
logopédiai munkacsoport aktív tagja. Gulyás Klára, mentora szárnyai alatt bontakozott ki
tehetsége a logopédusi tevékenységben, melyben több területen is kiváló munkát végzett. A
XVIII. kerület több óvodájában, a Pitypang Tagóvodában, a Robogó Tagóvodában, a
Hétszínvirág Tagóvodában, a Csodavilág Óvodában nagy lelkesedéssel és kitartással
dolgozott a beszédindítás, nyelvfejlődési elmaradás, beszédészlelés és –értés, valamint az
artikulációs zavar terápiájában. Ezeken felül részt vett beszédindító csoport vezetésében, és
a Szakszolgálatban lévő benti, ambuláns logopédiai ellátásban, ahol iskoláskorú
gyermekekkel is foglalkozott.
A tavalyi nevelési évben minősült gyakornokból pedagógus 1-es fokozatra, mely alkalomból
sok pozitív megerősítést kapott.
Jankát a kollégái nagyon lelkesnek, motiváltnak és segítőkésznek ismerték meg. A munkával
töltött idő alatt szívét-lelkét kitette a gyerekekért. Olyannyira fontos neki tanítványai sorsa,
hogy még akkor is aggódott a gyermekek ellátása miatt, amikor tudta, hogy neki sokkal
fontosabb feladatai lesznek az életben: kisbabája érkezésére készülve már nem dolgozik. A
díjátadás a XI. kerületi Kornél Kávézóban történt. Janka örömmel vette át a Magyar
Gyógypedagógusok Egyesületének díszoklevelét. A XVIII. kerületi logopédiai munkacsoport
nevében köszönjük Reményi Tamás elnök és Kajáry Ildikó támogatását.

Budapest, 2022. 11. 30.
Karayné Pavalacs Zsuzsanna
logopédus

Csányi Yvonne profilképe

Búcsúzunk Csányi Yvonnetól

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete mély megrendüléssel értesült arról, hogy Prof. Dr. Csányi Yvonne 2022. augusztus 19-én elhunyt.

Fájó szívvel értesítjük egyesületünk tagjait és a gyógypedagógusok, pedagógusok, szakemberek közösségét a MAGYE alapítótagjának, az egyesület első, alakuló elnökségi tagjának és az egyesület szakmai folyóiratának, a Gyógypedagógiai Szemlének korábbi szerkesztőségi tagjának haláláról.

Csányi Yvonne a tudomány és gyakorlat egységében, teljes szakmai pályafutása során szívén viselte a gyógypedagógiai tevékenységek fejlődésének ügyét. Az integráció, valamint inkluzív pedagógia hazai úttörője, lelkes támogatója és nemzetközileg elismert szakember volt.

Kiemelkedő szakmai munkássáról, inspiráló tudományos pályafutásáról számtalan publikáció tanúskodik.

Példamutató életművét, tanításait megőrizzük!

Nyugodj békében Kedves Yvonne!

Reményi Tamás, a MAGYE elnöke,
Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete

A MAGYE nyári konferencia programfózet borítóján színes kör alakű foltok láthatók. Balra fent szürke foltban felirat: Együtt vagyunk erősek. A folt alatt 50 éves Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete. Jobbra lenti kör alakú szürke foltben A MAGYE logoja látható.

MAGYE konferencia hagyományos programfüzet és információk

Az 50 éves Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének elkészült a 48. Országos Szakmai Konferenciára a hagyományos programfüzete, melyben a 3 nap programjai mellett megtalálhatók a megközelíthetőséggel kapcsolatos információk.

A programfüzet a konferenciával kapcsolatos információkat tartalmazó esemény oldalról tölthető le.

FONTOS információ:

  • A konferencia résztvevőinek a miskolci helyi közlekedés ingyenes.
  • A konferencia első és utolsó napján 5-5 pont beszámítható a szabadon beszámítható keretbe. Az igazolás távozáskor aláírás ellenében vehető át.

Link az esemény oldalhoz, ahol letölthető a hagyományos programfüzet: https://magye-1972.hu/events/magye-konferencia-2022/

Várunk Mindenkit szeretettel!

A képen A MAGYE Országos Szakmai Konferencia neve, ideje és helye olvasható balra, jobbra 2 buborékban képek. A felső buborékban emberek konferencián beszélnek, az alsó buborékban egy mikrofon látható.

MAGYE 50. évi jubileumi Országos Szakmai Konferenciája

Tisztelt Kollégák!

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete szeretettel hívja és várja egyesületünk tagjait és minden érdeklődő kollégát az egyesület alapításának 50. évi jubileumából szervezett Országos Szakmai Konferenciánkra, Miskolcra.

Konferenciánkat a Martin János Szakképző iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola, a Miskolci Egyetem és a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény együttműködésével szervezzük.

Jelentkezés és részletes információk az esemény linkre kattintva.
Az online jelentkezés egy linken történik, mely megjelenik a konferencia eseményének első adatai között, illetve a programtáblázat utolsó oszlopában napokra bontva.

Várjuk szeretettel!

A képen egy férfi felsőtest látszik kékeszürke zakóban. A mellkasa előtt egy tabletet tart felfelé, amely fölött a világ képe látszik hologramszerűen.

MAGYE Külügyi Bizottsági Tag kerestetik!

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Külügyi Bizottsági Tag pozíciót hirdet meg!
Feltétel:
Német nyelv tárgyalóképes ismerete szükséges!
Feladat:
Havonta-kéthavonta az egyesület képviselete a Nemzetközi Gyógypedagógusok Egyesülete (IGHB)
online találkozóin. Évente maximum 2 alkalommal külföldi helyszínen (Luxemburg, Svájc,
Németország, Ausztria, Szlovákia, Hollandia) képviselni a MAGYE szervezetét. A munkanyelv német,
emiatt feltétel a német nyelvismeret.
Jelentkezés:

2022. május 30-ig szakmai önéletrajz megküldésével az magye.ighb@gmail.com emailcímen.

A nemzetközi ügyekről ide kattintva találnak információt.

A képen egy férfi felsőtest látszik kékeszürke zakóban. A mellkasa előtt egy tabletet tart felfelé, amely fölött a világ képe látszik hologramszerűen.
A képen laptop üzemel, amin online megbeszélés zajlik 4 ember között. A kép bal oldalán as laptop előtt egy személy érzékelhető.

MAGYE Közgyűlés

Tisztelt Egyesületi Tag!

Tisztelettel meghívjuk a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének 2022. évi közgyűlésére.

Időpont: 2022. május 30. 15.00 óra

Napirendi pontok:

  • Elnöki megnyitó
  • Főtitkári beszámoló
  • Felügyelő bizottság beszámolója
  • Beszámoló elfogadásáról szavazás
  • Munkaterv elfogadása
  • Elnöki zárszó

A közgyűlést online formában szervezzük meg, amelyre a regisztrációt a   magye.kozgyules@gmail.com e-mail címre várjuk 2022. május 27-ig.

Részvételi  joggal csak tagdíjfizető tagjaink rendelkeznek.

Határozatképtelenség esetén a közgyűlést ugyanezen a napon, változatlan napirenddel 15.30 órára újra összehívjuk.Budapest, 2022. május 10. 

                              Reményi Tamás, elnök sk.                                                  Kajáry Ildikó, főtitkár sk.

A plakáton szöveg és QR kód látható.

MAGYE műhelykonferencia a Gyógypedagógia Nemzetközi Napján

Habilitációs-rehabilitációs tevékenység a mindennapi gyakorlatban: tapasztalatok, lehetőségek, újabb információk járványon innen és túl

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete szakmai Műhelykonferenciát szervez a Gyógypedagógia Nemzetközi Napja alkalmából, melyre szeretettel hívjuk és várjuk a kollégákat!

Helyszín: Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola, 1082. Budapest, Üllői út 76.

9.00-10.00 REGISZTRÁCIÓ

10.00-10.30 Megnyitó – Marosi Beatrix – szakmai vezető Belső Pesti Tankerületi Központ

Reményi Tamás elnök és Kajáry Ildikó főtitkár: Szakmaiságunk évtizedei és a Nemzetközi Nap aktualitásai.

Délelőtti program

Gerebenné-Reményi-Rosta Szenzoros információfeldolgozás, mozgás, nyelvi képesség: a Frostig-elven alapuló nevelési terápia elmélete és gyakorlata, Gondolat Kiadó) 2021. Kedvezményesen beszerezhető a Gondolat Kiadó webshopjában, ill. kapható könyvesboltokban, pl. Libri, Krasznár és fiai-nál.)

10.30-11.00 Gereben Ferencné-Alkonyi Mária: A vizuális feldolgozás szerepe a szükségletalapú ellátásban, fejlesztésalapú diagnosztika és fejlesztési stratégia a Frostig-koncepció alapján.

11.00- 11.30 Reményi Tamás: Szenzoros információfeldolgozás és a viselkedésszabályozás – egy könyv margójára

11.30-12.00. Rosta Katalin: A Frostig-program építőkövei a habilitációs-rehabilitációs munkában

12.00-12.30 Schuchné Rumpli Henriett-Vajdáné Kutas Csilla- Svraka Bernadett: Színterek, helyzetek, fejlesztési lehetőségek óvodában, iskolában.

Kérdések, válaszok

13.00-13.30 Kávészünet

Délutáni blokk

A tantermen kívüli digitális tanrend lehetőségei és tapasztalatai a gyógypedagógiai ellátásban – Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola

Workshop 1.

13.30-14.30

Gábor Petra, gyógypedagógus és Kozák Sólyomi Katalin, konduktor: A tantermen kívüli digitális tanrend lehetőségei és tapasztalatai a gyógypedagógiai és konduktív pedagógiai ellátásban IKZ esetében.   Előadás és megbeszélés

Workshop 2.

13.30-14.30

Szabados Tamás: Digitális transzformáció a tanulásban akadályozott tanulók oktatásában – a Meixner EGYMI-ben

Berényi Diana, Pócz Anita: Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Mándy Iván Szakképző Iskola és Szakiskola, 9. előkészítő évfolyam, “Digitális projekt”

Workshop 3.

13.30-14.30

Fancsovits Kinga gyógypedagógus, Márta Attila gyógypedagógus, Őszi Tamásné gyógypedagógusOktatási tapasztalatok az autizmus területéről a Covid járvány idején – változatos megoldások az autizmus spektrumán

14.30-15.00 Kérdések, összefoglalás, a szakmai program zárása

Regisztrációs információk

A műhelykonferencián való részvétel személyes, regisztrációhoz kötött.

Kérjük egy email formájában regisztráljon a titkarsag.magye@gmail.com címen 2022. április 11-én 12.00-ig és adja meg, hogy melyik délutáni workshopon kíván részt venni!

Részvétel díja

  • A 2022-es év MAGYE tagdíjának befizetésével a részvétel ingyenes!
  • Tagdíjat be nem fizetett tag/nem MAGYE tag résztvevő: 4000 Ft, melyet átutalással az alábbi számlaszámon / OTP Bank 11707024-20094959-00000000 / befizethet 2022. április 11-én 12.00-ig, Műhelykonferencia részvételi díj közleménnyel.

Várjuk szeretettel MAGYE Műhelykonferenciánkon!

A képen a 2022-ben megválasztott MAGYE elnökségi tagjai állnak együtt.

Gyökerek és szárnyak – összefoglaló az 50 éves MAGYE ünnepi elnökségi üléséről

50 évvel ezelőtt, 1972. február 12-én volt a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete alakuló ülése. Ennek a jubileumnak a jegyében került sor az 50 éves Egyesület nemrégiben megválasztott új elnökségének ünnepélyes bemutatkozására 2022. március 30-án, a Vakok Iskolája Nádor termében.

A rövid zenei bevezető után, amelyet az iskola növendékei adtak elő, a díszvendégek hozzászólásai következtek.

Elsőként dr. Házlinger György, a Közép-Pesti Tankerület vezetője köszöntötte a jelenlévőket, aki szerint a legjobb helyszínt választottuk az ünnepléshez, mivel ebben a tankerületben van a legtöbb gyógypedagógiai intézmény az országban.

A köszöntés után Dr. Gereben Ferencné, a leköszönő elnök adta át képletesen a stafétát az új elnöknek, az új elnökségnek. Elnökasszony kiemelte a szervezet sokszínűségét és rugalmas alkalmazkodóképességét, amivel képes volt a társadalmi és szakmai változásokra reagálni. Szavai szerint az Egyesület a „gyógypedagógiai tradíció hordozója”, tevékenységét a szakmai folyamatosság-tudat kíséri végig. Ezek a gyökerek azok, amelyekhez kapcsolódva „együtt vagyunk erősek”, a különféle szakterületek képviselőinek együttes gondolkodása fogja megtartani a következő 50 évben is a MAGYE-t. Beszédének végén felvázolta, hogy milyen sok teendő vár az új elnökségre, amelyhez sok erőt és kitartást kívánt.

Ezután következett az újonnan megválasztott elnök, Reményi Tamás beszéde. „Egyesületünk dicső múltjáról, szorgos jelenéről és reményteljes jövőjéről” szólva ismertette az egyesület alapítására vonatkozó egykori 5 pontos indoklást, és ennek mentén mutatta be az egyesület múltbeli, jelenlegi és jövőbeli feladatait. A kezdetekkor megfogalmazott célok, ha más szavakkal is, de ma is érvényesek. Megjelenik közöttük az elmélet és gyakorlat egysége, a nemzetközi kapcsolatok ápolása, az ismeretterjesztő tevékenység, az integráció támogatása vagy a szakmai érdekvédelmi tevékenység.

Ezt követően az egyesület főtitkára, Kajáry Ildikó ismertette az elnökség névsorát és első határozatait, melyek értelmében dr. Gereben Ferencné „Tiszteletbeli elnök” címet és Ranschburg Pál-emlékérmet kapott, Dr. Szabó Ákosné „Tiszteletbeli elnökségi tag” címben részesült, Rosta Katalin pedig „Tiszteletbeli főszerkesztő” elismerésben. Nagy szeretettel gratulálunk a három Katalinnak!

Végül Dr. Kiss László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szakszolgálati és gyógypedagógiai referense köszöntötte az ünneplőket. Beszédében kiemelte, hogy a MAGYE, amellett, hogy mind létszámát, mind nimbuszát tekintve óriási szervezet, egyúttal független is, és ezt meg is kell őriznie. Dr. Kiss László a továbbiakban is arra számít, hogy sok nehéz kérdésben kell majd együttműködnie a MAGYE-nak és a mindenkori kormányzatoknak.

Az ünnepi alkalom emléke még bizonyára sokáig elkísér minket, inspirációt, szárnyakat ad az elkövetkező időszak nehézségeinek leküzdéséhez. Kívánjuk, hogy az elnökség bölcsen, az elődök tapasztalatait felhasználva, a különböző érdekeket tiszteletben tartva, a mindenkori kihívásokra megfelelően reagálva tudja végezni a munkáját!

Isten éltessen, MAGYE!

A képen asztalnál ülő személy alkarja látszik egyik kezében tollat tartva. Az asztalon füzetek és egy pohár ital.

A GYÓGYPEDAGÓGIA NEMZETKÖZI NAPJA (2022. április 13.) MŰHELYKONFERENCIA

Habilitációs-rehabilitációs tevékenység a mindennapi gyakorlatban: tapasztalatok, lehetőségek, újabb információk járványon innen és túl.

Szakmai program

Helyszín: Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola, 1082. Budapest, Üllői út 76.

9.00-10.00 REGISZTRÁCIÓ

10.00-10.30 Megnyitó – Marosi Beatrix – szakmai vezető Belső Pesti Tankerületi Központ

Reményi Tamás elnök és Kajáry Ildikó főtitkár: Szakmaiságunk évtizedei és a Nemzetközi Nap aktualitásai.

Délelőtti program:

Gerebenné-Reményi-Rosta Szenzoros információfeldolgozás, mozgás, nyelvi képesség: a Frostig-elven alapuló nevelési terápia elmélete és gyakorlata, Gondolat Kiadó) 2021. Kedvezményesen beszerezhető a Gondolat Kiadó webshopjában, ill. kapható könyvesboltokban, pl. Libri, Krasznár és fiai-nál.)

10.30-11.00 Gereben Ferencné-Alkonyi Mária: A vizuális feldolgozás szerepe a szükségletalapú ellátásban, fejlesztésalapú diagnosztika és fejlesztési stratégia a Frostig-koncepció alapján.

11. 00- 11.30 Reményi Tamás: Szenzoros információfeldolgozás és a viselkedésszabályozás – egy könyv margójára 

11.30-12.00. Rosta Katalin: A Frostig-program építőkövei a habilitációs-rehabilitációs munkában

12.00-12.30 Schuchné Rumpli Henriett-Vajdáné Kutas Csilla- Svraka Bernadett: Színterek, helyzetek, fejlesztési lehetőségek óvodában, iskolában.

Kérdések, válaszok

13.00-13.30 Kávészünet

Délutáni blokk: A tantermen kívüli digitális tanrend lehetőségei és tapasztalatai a gyógypedagógiai ellátásban – Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola

Workshop 1.

13.30-14.30

Gábor Petra, gyógypedagógus és Kozák Sólyomi Katalin, konduktor: A tantermen kívüli digitális tanrend lehetőségei és tapasztalatai a gyógypedagógiai és konduktív pedagógiai ellátásban IKZ esetében.   Előadás és megbeszélés

Workshop 2.

13.30-14.30

Szabados Tamás: Digitális transzformáció a tanulásban akadályozott tanulók oktatásában – a Meixner EGYMI-ben

Berényi Diana, Pócz Anita: Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Mándy Iván Szakképző Iskola és Szakiskola, 9. előkészítő évfolyam, „Digitális projekt”

Workshop 3.

13.30-14.30

Fancsovits Kinga gyógypedagógus, Márta Attila gyógypedagógus, Őszi Tamásné gyógypedagógus: Oktatási tapasztalatok az autizmus területéről a Covid járvány idején – változatos megoldások az autizmus spektrumán

14.30-15.00 Kérdések, összefoglalás, a szakmai program zárása

A műhelykonferencián való részvétel személyes, regisztrációhoz kötött.

Kérjük egy email formájában regisztráljon a titkarsag.magye@gmail.com címen 2022. április 11-én 12.00-ig és adja meg, hogy melyik délutáni workshopon kíván részt venni!

Részvétel díja:

A 2022-es év MAGYE tagdíjának befizetésével a részvétel ingyenes!

Tagdíjat be nem fizetett tag/nem MAGYE tag résztvevő: 4000 Ft, melyet átutalással az alábbi számlaszámon / OTP Bank 11707024-20094959-00000000 / befizethet 2022. április 11-én 12.00-ig, Műhelykonferencia részvételi díj közleménnyel.

Várjuk szeretettel MAGYE Műhelykonferenciánkon!

A képen üres konferenciaszékek láthatók sorba rendezve.

A MAGYE elnökségének tájékoztatója az egyesület tagsága felé a 2022. márciusában megszervezett határozatlan idejű pedagógus sztrájkkal kapcsolatban

A 2022. márciusában megszervezett határozatlan idejű pedagógus sztrájk és a kapcsolódó tiltakozó megmozdulások, a magyar pedagógusok bérkövetelése mellett a sztrájkjogokat korlátozó A köznevelési
intézményeket érintő egyes veszélyhelyzeti szabályokról
36/2022. (II. 11.) Korm. rendelet arányosságát is
vitatja. E rendelet 1.§ (8) pontja a gyógypedagógusok számára lényegében ellehetetleníti, formálissá teszi a sztrájkban való részvételt.
(8) A sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a gyermekek életének, testi és lelki épségének megóvása érdekében biztosítani kell a sztrájkot megelőzően fennállt körülmények között és helyszínen a szakmai szabályoknak megfelelő, változatlan személyek által nyújtott ellátást (ideértve valamennyi foglalkozást, fejlesztést és felzárkóztatást).

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete mind a gyógypedagógusok, mind az ellátott gyermekek, tanulók jogait és érdekeit szem előtt és tiszteletben tartva szeretné képviselni a gyógypedagógia ügyét, figyelembe véve az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által e tárgyban kiadott állásfoglalást.

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, mint szakmai szervezet a két alapjog (a sztrájkhoz való alapjog
és a gyermekek oktatáshoz való joga) ütközése kapcsán felmerült vitás kérdések tárgyalás útján történő
tisztázását, rendezését tartja célszerűnek. A kialakult helyzet ugyanis megosztja a gyógy/pedagógus közösségeket és a tantestületekben a munkavégzést is nehezítő feszültségeket, konfrontációt eredményez, amely az oktató/nevelő munkát negatívan befolyásolja. A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete hangsúlyozza, hogy a gyermekek, tanulók jogainak és szakmai érdekeinek teljesülése csak feszültségmentes nevelési, oktatási környezetben biztosítható.

Az alapjogok kollíziója 36/2022. (II. 11.) Korm. rendelet alapján jelen helyzetben különösen a
gyógypedagógia területét érinti. Érzékelve a feszültséget, Egyesületünk mindent meg kíván tenni
alapszabályának megfelelően, hogy közvetítse az illetékes szervezetek felé a tagság részéről megfogalmazott kérdéseket, észrevételeket.

Egyesületünk szakmai szervezetként nem rendelkezik jogvédő és/vagy szakszervezeti jogosultságokkal,
elsősorban szakmai kérdésekben illetékes, tagjaink élhetnek a pedagógus szakszervezetekbe való belépés
lehetőségével, illetve jogsérelem, diszkrimináció észlelése esetén jogvédő hatósággal, szervezettel való
kapcsolatfelvétel lehetőségével.

Jelen helyzetben a pedagógus sztrájk során komoly szakmai kérdések, különösképp a gyógypedagógia
jövőbeli szakember erőforrásainak kérdése is felmerült, mely a következő években sürgős megoldást
igényel. Egyesületünk elkötelezett, hogy részletesen kidolgozott szakmai anyagok előkészítésével és a
döntéshozókkal, jogalkotókkal való preventív, proaktív kapcsolatfelvétel és együttműködés kialakításával biztosítsa a gyógypedagógia és a gyógypedagógusok szakmai érdekeinek az előmozdítását. Egyesületünk
igyekszik a tagság irányából érkező problémákra reagálni, lehetőségeihez mérten a szükséges intézkedéseket megtenni és a döntéshozók felé az észrevételeket jelezni.

Budapest, 2022. március 18.

MAGYE Elnöksége

A kpen egy laptop előtt női kézben egy mobil telefont tart.

MAGYE tagság adatfrissítése

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete a 2022. év első felében frissíti tagsága adatbázisát, amely lehetővé teszi, hogy a digitális információáramlás megvalósuljon az Egyesület tagjai között.

Az adatfrissítés során az Egyesületünk megkeresi a tagságot levélben, és az online felületein is felhívja a figyelmet a folyamatra. Kérjük Tagjainkat, hogy a különböző csatornák valamelyikén vegyék fel velünk a kapcsolatot. Együtt kialakítunk egy biztos és gyorsan működő kommunikációs hálózatot.

Az adatfrissítés kérdőívre jut ide kattintva.

A kpen egy laptop előtt női kézben egy mobil telefont tart.
A képen emberek felemelik a kezüket szavazáshoz.

MAGYE 50

Ma 50 éve, 1972. február 12-én megalakult a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete!

A MAGYE létrehozásának gondolata a gyógypedagógusi szakmai közvéleményben született meg. A szakma továbbfejlesztésének, törekvései megvalósításának, illetve gondjai megoldásának egyik lehetőségeként többen felismerték egy, a fogyatékosságügy kérdéseivel átfogó módon foglalkozó, régebbi hagyományokban is gazdag, önálló nemzeti szervezet szükségességét.

A vidéken működő gyógypedagógiai intézményekben rendezett szakmai tanácskozásokon a vendég vezető szakemberek (főként Dr. Göllesz Viktor, Dr. Méhes József, Sziklay Béla, Gordosné dr. Szabó Anna) a házigazda gyógypedagógus igazgatókkal (főként Miskolcon Dobos László és Tóth Lajos, Abaújkéren Szentmártoni László, Girincsen Honti József, Homokon Révay György, Vácott Angyal József) érlelték ki elképzeléseiket, miközben nagyban támaszkodtak a magyar elődegyesületek tevékenységére, tapasztalataira is, amelyek már a 19. és 20. század fordulójától működtek Magyarországon.

A MAGYE létrehozásának gondolata

A MAGYE létrehozásának igényét Dr. Göllesz Viktor (1930-1999), a budapesti Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola (VII., Bethlen tér 2.) főigazgatója (1968-1972) fogalmazta meg elsőként, az ő kezdeményezésére indult meg 1970. decemberében az előkészítő munka.

Dr. Göllesz Viktor, Illyés Gyuláné sz. dr. Kozmutza Flóra, Gordosné dr. Szabó Anna, dr. Méhes József és Sziklay Béla – a Népköztársaság 1970. évi 35. sz. törvényerejű rendeletére hivatkozva – kéréssel fordult Ilku Pál művelődésügyi miniszterhez, hogy „Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete” elnevezéssel a gyógypedagógus-testület önálló, nemzeti egyesületének létrehozását célzó szervezőmunka megkezdéséhez járuljon hozzá.

A MAGYE megalakulása

A művelődésügyi miniszter válaszlevelében többek között országos felmérésre adott engedélyt. A feladattal megbízott Dr. Göllesz Viktor 118 intézménynek küldött tájékoztató levelet, kérve, hogy a levélhez mellékelt kérdőívet az egyesület megalakulása esetén annak tagjai sorába önként belépni kívánó gyógypedagógusok aláírásával juttassák vissza.

A megkeresésre 118 intézmény reagált, és összesen 1594 aláírást tartalmaztak a visszaérkezett kérdőívek.

A művelődésügyi miniszter a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének megalakulását 1971 decemberében engedélyezte, melynek folyományaként 1972. február 12-én megtartotta alakuló ülését a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete.

MAGYE 50 évének ünnepe

A 2022-es évben e jeles eseményre szakmai rendezvényekkel, konferenciákkal emlékezünk, elsőként 2022. március 30-án 14.00 órai kezdettel ünnepi elnökségi üléssel tisztelgünk az egyesület alaptói és az 50 éves szakmai és képviseleti tevékenység előtt, melyre szeretettel hívunk mindenkit a személyes részvétel, vagy az online közvetítés lehetőségével.

2022. február 12. MAGYE Elnöksége

A képen emberek felemelik a kezüket szavazáshoz.
A képen egy férfi karja látható, amin az óráját nézi vélhetően.

Új időpontban az 50 éves MAGYE ünnepi elnökségi ülése

A megbetegedések magas száma miatt az 50 éves Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének ünnepi elnökségi ülését elhalasztjuk.

Az új időpont 2022. március 30. 14 óra.

A helyszín és a program változatlan. Az eseményt az Egyesületünk Facebook felületén élő közvetítésen nyomon követheti.

Várjuk Önöket a közös ünneplésre!

A képen egy mikrofon látható jobbról a kép közepe felé. Mögötte elmosódottan amberek.

Meghívó az 50 éves MAGYE ünnepi elnökségi ülésére

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete szeretettel és tisztelettel meghívja Önt fennállásának 50. évfordulója és a 2021-ben megválasztott új elnökség bemutatása alkalmából rendezett ünnepélyes elnökségi ülésére.

A személyes jelenlét a vírushelyzetre való tekintettel korlátozott számban lehetséges, melyre a magye.titkarsag@gmail.com e-mail címen lehet jelentkezni március 27-ig.

Az elnökségi ülés nyilvános, a járványhelyzetre való tekintettel a MAGYE facebook oldal online megtekinthető:  www.facebook.com/Magye1972

Helyszín: Vakok Általános Iskolájának Nádor terme

                 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.

Időpont: 2022. március 30. 14.00

Program:

1. Köszöntő

    Dr. Házlinger György igazgató, Közép-Pesti Tankerületi Központ

2. 50 év a gyógypedagógia szolgálatában

    Dr. Gereben Ferencné, a MAGYE leköszönő elnöke

3. A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének tervei, az új elnökség bemutatása

   Reményi Tamás, a MAGYE megválasztott új elnöke

4. A MAGYE szerepe a gyógypedagógia képviseletében

    Dr. Kiss László, EMMI, szakszolgálati és gyógypedagógiai szakreferens

Budapest, 2022. január 19.

                                                                                                     MAGYE elnökség

A képen férfiak és nők körbe állva középre egymásra teszik a kezüket. Csak a kezek láthatók a képen.

Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete új elnökségének alakuló ülése

2021. december 17-én közgyűlés keretében kihirdetésre került, a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének 2021. decemberében lezajlott online választási folyamata alapján az egyesület megválasztott, új 23 fős elnöksége. 2022. január 14-én 14.00 órától az elnökség megtartotta alakuló ülését, mely során a különböző tisztségekről szavaztak az elnökség tagjai.  

A szavazás eredményeként a tisztségek betöltése a következőképp alakult:

  • Elnök: Reményi Tamás
  • Alelnök: Tóthné Schiebelhut Lívia
  • Főtitkár: Kajáry Ildikó
  • Gazdasági titkár: Pechan Eszter
  • Jegyző: Somorjai Ágnes
  • Kommunikációért felelős koordinátor: Farkasné dr. Gönczi Rita
  • Külföldi kapcsolatok titkára: Gombás Judit Dr.   
  • Pályázatokért felelős koordinátor: Mile Anikó Eszter Dr.

Szakosztályi koordinátorok   

  • Autizmus: Őszi Tamásné
  • Értelmileg akadályozottak pedagógiája: Radványi Katalin Dr.
  • Felnőtt fogyatékosságügy: Hegedűs-Beleznai Csilla         
  • Hallásérültek pedagógiája: Pál-Horváth Rita       
  • Látássérültek pedagógiája: Garai Szilvia
  • Logopédia: Gáti-Bőti Mariann
  • Pszichopedagógia: Egri Tímea Dr.
  • Súlyosan-halmozottan fogyatékos személyek pedagógiája: Zahorányszky Mária
  • Szomatopedagógia: Lénárt Zoltán Dr.    
  • Pedagógiai szakszolgálat, Korai fejlesztés: Metzger Balázs
  • Tanulásban akadályozottak pedagógiája, GYOSZE kapcsolattartó, Felsőoktatási fórum koordinátor: Szekeres Ágota Dr.

Az elnökség további tagjai

  • Herbainé Szekeres Erika     
  • Megyesi Istvánné           
  • Mucsiné Erdei Mónika  
  • Schäffer István

MEGVÁLASZTOTT FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

  • Elnök: Hajnal Ferenc  
  • Tag: Angyal Réka            
  • Tag: Reith Georgina Dr.

Az elnökség hivatalos átadás-átvételére 2022. február 11-én 14.00 órakor, a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete alapításának 50. évfordulóján, a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthonának Nádor Termében kerül sor.

Az 50 éves alapítási jubileumot 2022. júniusának végén egy (a lehetőségekben bízva) személyes részvétellel megrendezésre kerülő konferenciával kívánjuk megünnepelni!

personal

Megújult a MAGYE elnöksége és felügyelőbizottsága

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete megtartotta tisztújító közgyűlését 2021. december 17-én online formában, melyen kihirdették az online szavazás eredményét. Ennek értelmében a következő elnökség és felügyelőbizottság tagjai a következők.

ELNÖKSÉG TAGJAI

  • Egri Tímea Dr.
  • Farkasné dr. Gönczi Rita
  • Garai Szilvia
  • Gáti-Bőti Mariann
  • Gombás Judit Dr
  • Hegedűs-Beleznai Csilla
  • Herbainé Szekeres Erika
  • Kajáry Ildikó
  • Lénárt Zoltán Dr.
  • Megyesi Istvánné
  • Metzger Balázs
  • Mile Anikó Eszter Dr.
  • Mucsiné Erdei Mónika
  • Őszi Tamásné
  • Pál-Horváth Rita
  • Pechan Eszter
  • Radványi Katalin Dr.
  • Reményi Tamás
  • Schaffer István
  • Somorjai Ágnes
  • Szekeres Ágota Dr.
  • Tóthné Schiebelhut Lívia
  • Zahoránszky Mária

FELÜGYELŐBIZOTTSÁG TAGJAI

  • Angyal Réka
  • Hajnal Ferenc
  • Reith Georgina Dr.

Gratulálunk az új elnökség és felügyelőbizottság tagjainak!

A képen laptop üzemel, amin online megbeszélés zajlik 4 ember között. A kép bal oldalán as laptop előtt egy személy érzékelhető.

Tisztújító közgyűlés online

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete 2021. december 17-én 14 órától tartja a tisztújítással kapcsolatos közgyűlését online térben. A részvételhez regisztráció szükséges. A tájékoztató levél a következőkben olvasható.

Tisztelt Egyesületi Tag!


Tisztelettel meghívjuk a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének 2021. évi közgyűlésére.
Időpont: 2021. december 17. 14.00 óra


Napirendi pontok:
1) Főtitkári megnyitó
2) Szavazatszámláló bizottság beszámolója a tisztségviselő választás eredményéről
3) Szavazatszám azonosság esetén az új elnökségbe jutó tagok megválasztása titkos
szavazással
4.) Elnökségbe jutó tagok nevének kihírdetése
5.) Leköszönő elnök záró beszéde


A közgyűlést online formában szervezzük meg, amelyre a regisztrációt a magye.kozgyules@gmail.com e-mail címre várjuk 2021. december 15-ig.
Részvételi joggal csak tagdíjfizető tagjaink rendelkeznek.

Határozatképtelenség esetén a közgyűlést ugyanezen a napon, változatlan napirenddel 14.30 órára újra összehívjuk.

Budapest, 2021. december 1.

Gereben Ferencné Kajáry Ildikó
elnök sk. főtitkár sk.

online-g520a65c8e_1920

Beszéljünk a gyógypedagógiáról! – IGhB szakmai beszélgetés

A Nemzetközi Gyógypedagógusok Egyesülete (IGhB) szakmai beszélgetésre hívja Önt! „Beszélgessünk a gyógypedagógiáról!” címmel szeretnénk rendszeresen beszélgetni az érdeklődő kollégákkal az IGhB tagországaiból különböző témákról, kérdésekről, módszerekről.

Következő eseményünkön Annette van der Put, Hollandiából és Reményi Tamás Magyarországról mutatják be gyakorlati tevékenységük egy szeletét. Két esettanulmányt fognak bemutatni, majd megvitatják egymással és Önökkel a megsegítés lehetőségeit.

Időpont: 2021. december 02., csütörtök 18:00

Előadóink:

Annette van der Put

Annette van der Put tanár és gyógypedagógus. Több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik az oktatásban és a gyógypedagógiai megsegítésben részt vevő gyermekekkel való foglalkozás terén. Annette Képviseli az NVO-t (holland tagszervezet) az IGhB-ben. Annette a perinatális agysérülés (NAH) diagnózisáról és az iskolában való megsegítés módjairól a ” Beszélgessünk a gyógypedagógiáról!” című eseményen.  Annette mesél a gyakorlati tapasztalatairól és arról, hogy miként zajlott a 13 éves Xavival és szüleivel a közös munka.

Reményi Tamás

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Atipikus Viselkedés és Kogníció Gyógypedagógiai Intézetének oktatója a Laborc Általános Iskola tanára és terapeutája, a MAGYE képviselője a nemzetközi szervezetben. Tamás egy esettanulmányt mutat be az ADHD és a szenzoros integrációs zavarok témaköréből

Jelentkezés: 2021. december 01-ig a következő címen: magye.ighb@gmail.com

Időtartam:

  • Annette van der Put esetismertetése, kb. 30 perc és reakciók, vélemények
  • Reményi Tamás esetismertetése, kb. 30 perc és reakciók, vélemények

A rendezvény zárása: kb. 19:30.

Munkanyelv: Angol

helyszín: Online, MS Teams

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A képen laptop üzemel, amin online megbeszélés zajlik 4 ember között. A kép bal oldalán as laptop előtt egy személy érzékelhető.

Beszéljünk a gyógypedagógiáról! című IGhB program

2021. november 17-én, 18:45 – 20:15

A Nemzetközi Gyógypedagógiai Társaság (IGhB) programajánlata : „Beszéljünk a gyógypedagógiáról!”

Az IGhB a „Beszéljünk a gyógypedagógiáról!” című szakmai délután programjával vesz részt a Német Gyógypedagógusok Egyesületének (BHP) őszi szakmai előadássorozatában.

Egy rövid közös köszöntő után a következő szakmai beszélgetésekhez van mód kapcsolódni:

  1. Gyógypedagógia időskorban:  

Legjobb gyakorlati példák, amelyeket németországi és szlovákiai gyógypedagógusok mutatnak be, munkaterületükről és az idősek segítésében szerzett tapasztalataikról számolnak be és beszélgetnek a résztvevőkkel.

  • Viselkedészavarok: Gyermekekkel és serdülőkkel dolgozó gyógypedagógusok, ausztriai és magyar szakemberek mutatják be szakmai, gyakorlati meglátásaikat és a részvevők tapasztalaikkal együtt beszélnek a terület kihívásairól.
  • Digitalizáció az oktatásban: A digitalizáció kihívásai és megoldási megközelítésai a gyógypedagógiai megsegítésben.

A svájci kollégák példákat mutatnak be az alternatív és augmentatív kommunikáció (AAK) területéről olyan témákban, mint az asszertivitás elősegítése, az érzelmek kifejezése és kezelése vagy a rövid szövegek egyszerűsítése (pl. heti naptár).

További információk:

Munkanyelv: alapvetően angol, a résztvevők egyöntetű kérése alapján módosulhat németre

Az eseményre mutató linket a szakmai szövetségtől e-mailben kapja meg. Kérjük részvételi szándékát és a választott témát, amely beszélgetéshez szeretne kapcsolódni, jelezze 2021. november 16-ig a magye.ighb@gmail.com emailcímen.

A képen ajtók láthatók. Minden ajtó fehér kivéve a második, ami sárga színű.

MAGYE tisztújító választás felhívása

Tisztelt Tagtársunk!

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete a 2021. évi rendes Közgyűlése határozatának megfelelően elektronikus formában bonyolítja le tisztújító választását. A választás lebonyolításának szabályait az Alapító Okirat rendelkezései (ld. honlapunkon) határozzák meg. Szavazásra valamennyi 2021/22-ben tagdíjat fizető tagtársunk jogosult.

A választáson 23 elnökségi tagot és 3 felügyelő bizottsági tagot választunk. Az újonnan megválasztott elnökség választ maga közül elnököt, főtitkárt, titkársági tagokat és szakosztályvezetőket. A tisztújítással kapcsolatos információk és a választási felület a MAGYE honlapján https://magye-1972.hu lesznek elérhetőek. Az Egyesület tagjainak lehetőségük van jelöltet állítani. A választással és jelöltállítással kapcsolatos minden kérdést a magye.valasztas@gmail.com e-mail címre várunk.

A tisztségviselők megválasztása a következő rendben történik:

2021.11.09. Jelöltállítás határideje

  • elfogadó nyilatkozat eredetiben a Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, 1082 Bp. Üllői út 76. postacímre,
  • önéletrajz és motivációs levél megküldése elektronikus formában a magye.valaszta@gmail.com címre.

2021.11.12. Elnökségi ülés

  • Jelöltek elfogadása
  • Szavazófelület elfogadása
  • Eljárásrend és elektronikus felület véglegesítése

2021.11.17-23. Előregisztráció a honlapon a választásra

Gereben Ferencné Kajáry Ildikó
elnök sk. főtitkár sk.

A képen laptop üzemel, amin online megbeszélés zajlik 4 ember között. A kép bal oldalán as laptop előtt egy személy érzékelhető.

MAGYE elnökségi ülés


A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete 2021. évi tisztújító eljárását előkészítő elnökségi ülést tart, mely minden tagtárs számára nyilvános.

Időpont: 2021. november 12. péntek 14 óra


Napirendi pontok:

1) Elnöki megnyitó
2) Tisztújító közgyűlés előkészítése

  • Jelöltek számba vétele
  • Dokumentumok meglétének ellenőrzése
  • Elektronikus szavazási rend elfogadása
  • Szavazófelület elfogadása

3) Egyéb aktualitások


Az elnökségi ülés nyilvános, szavazati joggal csak az elnökség tagjai rendelkeznek.
A határozatképesség biztosítása érdekében minden kedves elnökségi tag megjelenésére
feltétlenül számítunk, jelenlévőnek számítanak a videokonferencia lehetőséget igénybe vevő
elnökségi tagok is

Budapest, 2021 október 18.

Gereben Ferencné Kajáry Ildikó
elnök sk. főtitkár sk.

Könyvborító látható, amely színes mintázatú.

SZENZOROS INFORMÁCIÓFELDOLGOZÁS, MOZGÁS, NYELVI KÉPESSÉG

A FROSTIG-ELVEN ALAPULÓ NEVELÉSI TERÁPIA ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete örömmel ad hírt, hogy elnöksége több tagjának és a szakterület több kiemelkedő szakemberkének közös műve elkészült és már hozzáférhető a könyvesboltokban.

Gerebenné Várbíró Katalin – Reményi Tamás – Rosta Katalin

SZENZOROS INFORMÁCIÓFELDOLGOZÁS, MOZGÁS, NYELVI KÉPESSÉG

További szerzőtársak: Alkonyi Mária, Bödös Eszter, Schuchné Rumpli Henriette, Svraka Bernadett, Vajdáné Kutas Csilla

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar és az ELTE Gyakorló Óvoda és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény kollágáinak együttműködésével elkészült könyvünk fő fejezetei:

1. EGY ÉLETÚT ÁLLOMÁSAI – TANULÁS LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

2. FEJLŐDÉS EGYÉNI ÚTJAI. A DIAGNOSZTIKA ÉS A TERÁPIA EGYSÉGE A SZÜKSÉGLETALAPÚ ELLÁTÁSBAN

3. TANULÁS – MEGISMERÉS – ELTÉRŐ FEJLŐDÉS

4. MEGISMERÉS – CSELEKVÉS – INFORMÁCIÓFELDOLGOZÁS

5. HOLISZTIKUS SZENZOROS FELDOLGOZÁS. A SZENZOROS INTEGRÁCIÓ SZEREPE ÉS JELENTŐSÉGE A MEGISMERÉSBEN

6. A VIZUÁLIS ALAPÚ NEUROKOGNITÍV KÉPESSÉGZAVAROK JELLEMZŐI A GYERMEKI TELJESÍTMÉNYEKBEN

7. A FROSTIG-ELVEN ALAPULÓ NEVELÉSI TERÁPIA PROGRAMRENDSZERÉNEK ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI A GYAKORLATBAN. MOZGÁS ÉS VIZUÁLIS FELDOLGOZÁS

8. TEREPMUNKA – SZÍNTEREK

9. A TERÁPIÁS HATÉKONYSÁG ELEMZÉSE – HAZAI TAPASZTALATOK

10. KITEKINTÉS

A világ megismerése minden gyermek számára kihívásokkal teli hosszú időszak, amelyet időszakosan nehézségek is kísérhetnek. A 20. század második felében a pszichológiai, pedagógiai és gyógypedagógiai ismeretek összefonódásának eredményeként kiteljesedtek azok az irányzatok, amelyek a világ megismerését segítő tanulási folyamatok hatékonyságának javítását állították a középpontba.

Marianne Frostig az egyik élharcosa volt annak, hogy a támogatást igénylő gyermekek pedagógusaik bevonásával képesek legyenek leküzdeni nehézségeiket, és sikeres felnőttekké váljanak. A vizuális feldolgozás folyamatát középpontba állító diagnosztikusan megalapozott terápiás koncepciója az információfeldolgozás komplex rendszerét, az egyéni szükségletekre épülő nevelés kiemelt szerepét állította középpontba.

Könyvünk az első olyan hazai közlemény, amely betekintést nyújt az életműbe és a Frostig-program sokéves, hazai tapasztalatokra épülő gyakorlati alkalmazásába.

Bővebb információ: https://www.gondolatkiado.hu/szenzoros-informacio-feldolgozas-mozgas-nyelvi-kepesseg-a-frostig-elven-alapulo-nevelesi-terapia-elmelete-es-gyakorlata

A képen könyvek és alatta bírói kalapács látható. A könyv borítóján a szöveg: Gyógypedagógusok Etikai Kódexe, Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete.

Gyógypedagógus Etikai Kódexe

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete 2009. évben a Gyógypedagógiai Szemle 2. számának hasábjain foglalkozótt a gyógypedagógusokat érintő etikai szabályozással, melynek eredményeként egy Etikai Kódex javaslatot állított össze. Az egyeztetések alapján a gyógypedagógusok számára szóló egységes Etikai Kódexet állított össze a MAGYE, amely nem csak a tagsággal rendelkező gyógypedagógusok számára nyújt útmutatást a szakmai munka során, hanem a közösségünk minden tagjának.

A Gyógypedagógusok Etikai Kódexe elérhető a MAGYE honlapjának Szervezetünk/Dokumentumok menüpont alatt.

A képen kiadványok láthatók.

A súlyosan – halmozottan fogyatékos gyermekkel, fiatalokkal foglalkozó köznevelési, valamint a szociális ágazatban dolgozó szakemberek és súlyosan – halmozottan fogyatékos emberekkel élő szülők számára!

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete ajánlja a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete által fenntartott Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ módszertani kiadványát azoknak a fejlesztő nevelés-oktatásban dolgozó szakembereknek, akik elhivatottsággal, szakmai koncepcióval fordulnak a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekeke és fiatalok felé, valamint szakemberként a fejlesztő nevelésben-oktatásban, vagy szociális ágazatban végzik fejlesztő tevékenységüket valamint szülőként támogatják gyermeküket.

A kiadvány I.-IV. kötetét a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete által fenntartott Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ szakemberei készítették. és Dr. Márkus Eszter az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar egyetemi docense lektorálta. A módszertani anyag egész tanévre nyújt támogatást a szakembereknek a tervező munkájukhoz. A dokumentumok egy-egy része önállóan is használható, de a 4 kötet egymást kiegészítve, komplex módon könnyíti meg a gyógypedagógusok, fejlesztő szakemberek felkészülését, hasznos tanácsokat nyújt szülők számára.

A dokumentumok EFOP-3.1.6-16-2017-00014 pályázat keretében készültek és ISBN számmal van ellátva.

  • I. kötet

Komplex gyógypedagógiai fejlesztés foglalkozásainak munkaterve és módszertana

Értelmi területek fejlesztését felölelő foglalkozások munkaterve és módszertana

Reggeli köszöntő, Önkiszolgálás, Szűkebb- tágabb környezet, Munka- szabadidő, Ének-zene foglalkozásainak tervezéséhez nyújt segítséget.

  • II. kötet

Mozgásnevelés, mozgásfejlesztés, önkiszolgálási képesség fejlesztés, Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika munkaterve és módszertana

  • III. kötet

A pozícionálás eszközei és azok használatára vonatkozó útmutató III. kötet

A pozícionáló tábla és annak használatára vonatkozó útmutató elkészítése, a személyre szabott mozgásnevelés, mozgásfejlesztés, az önálló életvitel kialakítását segítő fejlesztő tevékenység végzésének megkönnyítése, egységessé tétele érdekében készült.

  • IV. kötet

Mondóka-, vers-, ének- és játék gyűjtemény összeállításában értékes irodalmi alkotásokat válogattunk, valamint adaptált játékokat írtunk le, amelyeket a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekek és fiatalok szívesen hallgatják, játszák.

A dokumentum I. – IV. kötete ingyenesen elérhető könyv és CD formátumban:

Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete
7400 Kaposvár, Iszák utca 42
Telefon:06-20-439-9455
e-mail: fenntarto@napgyogy.t-online.hu
Elektronikus formában, az alábbi linken: https://msme.hu/m%c3%b3dszertani-k%c3%b6tet/

A képen laptop üzemel, amin online megbeszélés zajlik 4 ember között. A kép bal oldalán as laptop előtt egy személy érzékelhető.

Lezajlott az online kerekasztal megbeszélés a tankötelezettség témakörében

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete (MAGYE) megtartotta a 2021. március 20-ra tervezett online kerekasztal megbeszélést a tankötelezettség témakörében, melyen a meghívónak megfelelően Dr. Szvatkó Anna, az MPT Nevelési Tanácsadás és Szakértés szekció (titkár) képviseletében és Metzger Balázs, FPSZ (főigazgató-helyettese) és a MAGYE Pedagógiai Szakszolgálati Szakosztály (elnöke), képviseletében vettek részt.

A MAGYE által megtartott online kerekasztal megbeszélés videóelvételét a következő linkre kattintva megtekinthetik: https://drive.google.com/file/d/1opUVFv5yhcBM2gTIZnJRbcLiDpIjIPcr/view?usp=sharing

A képen laptop üzemel, amin online megbeszélés zajlik 4 ember között. A kép bal oldalán as laptop előtt egy személy érzékelhető.
roses-1463562_1920

MAGYE üdvözlet a Gyógypedagógia Nemzetközi Napja alkalmából

Kedves magyar Gyógypedagógusok szerte az Országban!

Egy éve tart ez a különös háború. Csak bízni tudunk, hogy mielőbb sikerül úrrá lenni ezen a nehéz helyzeten. Ismét online az oktatás, ami pedagógusnak, gyereknek, szülőnek kihívás valamennyi szakterületünkön. Hiányzik a személyes érintkezés, az eszmecsere, ki hogyan vészeli át ezeket a napokat. Tudom, hogy egy nap nagyon gyorsan telítődik különböző tennivalókkal, mégis felvetem: rövid híradásban gyűjtsétek és osszátok meg
tapasztalataitokat honlapunkon vagy facebook oldalunkon! A pozitív példák sokat segíthetnek, de a gondokról is tudni kell, utólag is hasznos lehet. A GYOSZE is szívesen fogadja a Gyakorlat Műhelyéből származó beszámolókat. Ne engedjük el egymás kezét! Túl vagyunk a Logopédia Nemzetközi Napján, március 6-án és közeledik

április 13, a GYÓGYPEDAGÓGIA NEMZETKÖZI NAPJA.

Egyenlőre nem gondolkodhatunk abban, hogy szélesre tárjuk a kapukat, de az online térben sok információ láthat napvilágot, ezért is lenne jó élni evvel a lehetőséggel. És vegyétek komolyan az oltás szükségességét, nincs más komoly lehetőségünk a vírus ellen! Fájdalmas veszteségek is értek bennünket kollégák eltávozása miatt, ezekről honlapunkon is hírt adtunk és adunk továbbra is értesüléseink szerint. Nyári szokásos konferenciánk sorsa bizonytalan, de az online-térben tudunk találkozni egy tapasztalatelemző rendezvényen. Minden jót Mindannyiotoknak a további napokra!

HAJRÁ GYÓGYPEDAGÓGIA!
Gereben Ferencné, a MAGYE elnöke és Kajáry Ildikó, a MAGYE főtitkára

A képen laptop üzemel, amin online megbeszélés zajlik 4 ember között. A kép bal oldalán as laptop előtt egy személy érzékelhető.

Meghívó online kerekasztal megbeszélésre a tankötelezettség témakörében – 21.03.20.

Tisztelt Tagtársak és Érdeklődő Kollégák!

Szeretettel üdvözlöm Önöket. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi pandémiás helyzet visszavetett minket is a közös munkában. Ennek ellenére bízunk benne, hogy úgy tekinthetünk a jövőre, hogy a pohár félig tele van, és reménykedünk az elkövetkezendő időszak gyümölcsözőbb voltában.

Máris egy online kerekasztal megbeszélésre szeretném Önöket invitálni, amely a 2020 őszétől hatályba lépett hat évesek kötelező iskolakezdésére vonatkozó szabályozás témakörével összefüggésben az iskolaérettség megítélésének kérdéseit kívánja megvitatni.  

A kerekasztal beszélgetés moderátora:  Gereben Ferencné PhD., a MAGYE elnöke

Meghívottak: Dr. Szvatkó Anna, az MPT Nevelési Tanácsadás és Szakértés szekció (titkár) képviseletében

Metzger Balázs, FPSZ (főigazgató-helyettese) és a MAGYE Pedagógiai Szakszolgálati Szakosztály (elnöke), képviseletében

A kerekasztal-beszélgetést Gereben Ferencné (korábban már állást foglalt a MAGYE-hoz érkezett, ezzel a témával kapcsolatos kérdés kapcsán) felvezető előadása indítja, majd a meghívottak ismertetik a témával kapcsolatos álláspontjukat.

Ezt követően lehetőség nyílik bárki számára saját véleményének, meglátásának megosztására, és várjuk a témával kapcsolatosan felmerülő problémákra vonatkozó tapasztalatokat, javaslataikat.

Mindez 2021. március 20-án, 10.00-12.00 óra között – a jelenlegi járványügyi helyzet miatt – online platformon, a TEAMS segítségével kerül megrendezésre.  A vendégek belépéséhez meghívót küldünk ki, ezért előzetes regisztrációra van szükség. Részvételi szándékokat kérjük küldjék el a gyppszichoszekc@gmail.com címre. Egy héttel az esemény előtt emlékeztető e-mail-t küldünk. Előzetes jelentkezés nélkül az eseményhez nem fognak tudni csatlakozni.

Bár tudjuk, hogy az online megoldás nem helyettesíti teljes mértékben a személyes találkozások során megvalósuló brainstormingot, de nézzük ennek is a pozitív oldalát: így talán olyan tagok, illetve nem tagok is be tudnak majd kapcsolódni, akiknek egyébként a fizikai távolság ezt nem tenné lehetővé.

FIGYELEM a környezetükben dolgozó és a téma iránt érdeklődő, nem szekció tagokat is szívesen látjuk!

Végül röviden a szekció aktuális összetételéről: az MPT-ben az elmúlt években a tagdíj befizetéssel összefüggő tagság revízió történt. Ennek eredményeként jelen pillanatban a Gyógypedagógiai Pszichológiai Szekció 29 aktív taggal rendelkezik. A 2020 március 10-én megvalósult tisztújítási gyűlés alapján: Prónay Beáta az elnöki, Kálózi-Szabó Csilla a titkári, illetve Nagyné Réz Ilona és Bolla Veronika küldöttgyűlés-tag, valamint Szekeres Ágota a póttag tisztségét tölti be.

Mint látható szekciónk az utóbbi években zsugorodott, a jelenlegi vezetés célkitűzései között a tagok aktivitásának élénkítése mellett a taglétszám növelése szerepel. Szívesen fogadunk bármilyen javaslatot, ötletet, ami a személyes, szakmai fejlődés mellett a szekció kohéziójának megerősítését is elősegítené. Mindenkinek jó egészséget kívánunk!Vigyázzanak magukra!

Üdvözlettel: Kálózi-Szabó Csilla, MPT Gyógypedagógiai Pszichológiai Szekció titkáraKIEGÉSZÍTÉS: az előzmények részeként a honlapon megismerhető a MAGYE válasza dr Kozma Ákosnak az alapjogok biztosának felkérésére az iskolábalépés új jogi szabályozásával kapcsolatban 2020.szept) és dr Kozma Ákos MAGYé-nak is megküldött ügyirata. GEREBEN FERENCNÉ dr. a MAGYE elnöke 2021. március 2.

Egy gyermek keze ceruzát fog és egy négyzetrácsos lapra kis és nagy "a" betűt ír.

AJB jelentés készült a tankötelezettség témakörében

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete 2019. óta folyamatosan tárgyalásokat folytat a tankötelezettség témáakörében.

Elkészült az Alapvető Jogok Biztosának jelentése az AJB-694/2021. számú ügyben – A tankötelezettség megkezdésével kapcsolatos új eljárási szabályok
bevezetésével összefüggésben, mely az Állásfoglalások menüpont alatt olvasható, és a folyamat nyomon követhető.

Vígh Katalin portré

Búcsú Vígh Katalintól

Az Autizmus Szakosztály tagsága mély megrendüléssel értesült Vígh Katalin gyógypedagógus haláláról. Kata a Szakosztály 2001-es megalakulása óta aktív részese volt az itt folyó munkának. Tudása, egyénisége pótolhatatlan számunkra. Szakmai közösségei, barátai, tanítványai számos fórumon búcsúznak tőle, így az Autizmus Spektrum Pedagógiája Szakirány Oktatói és az MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoport tagjai, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium és az Autizmus Alapítvány.

Vígh Katalin portré

Ehhez csatlakozunk most fájó szívvel az Autizmus Szakosztály nevében is. Búcsúztatásáról munkahelye, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium a későbbiekben intézkedik.

Az Autizmus Spektrum Pedagógiája Szakirány Oktatói és az MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoport tagjai így emlékeznek:

Elmondhatatlan szomorúsággal írjuk le: Vígh Katalin elhunyt. Kata nem csak kollégánk, kutatótársunk és csodálatos autizmus szakember volt, hanem a barátunk. Sok tervünk volt még együtt, elképzelni sem tudjuk, hogyan folytatjuk nélküle. Oktatói munkája az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Autizmus Spektrum Pedagógiája Szakirányán, kutatói-fejlesztői tevékenysége, amit az MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoportban végzett pótolhatatlan. Ennél is nagyobb hiányt hagy azonban maga után azoknál az autizmussal élő gyerekeknél és fiataloknál, akikkel és akikért minden nap dolgozott. Nekünk legjobban nem a munkája fog hiányozni, hiszen örültünk volna, ha kicsit többet pihen, hanem Kata emberi jelenléte. Hálásak vagyunk azért, hogy ismerhettük, tisztelhettük, szerethettük őt. És ez nem változik.

Fehér Anna nővér arcképe

Búcsú Fehér Anna nővértől

A magyar gyógypedagógus-közösség minden tagja, szakterülettől függetlenül megrendüléssel értesült Fehér Anna nővér váratlan haláláról.

A  Vakok  Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonának vezetője rendíthetetlen kitartással segítette a gondjaira bízott gyermekeket és családjaikat, akiket személyükben is nagy veszteség ért távozásával. Ahogy szakmai közösségünket is! Fehér Annát kitartása, a mások megsegítése iránt elkötelezettsége pályájának nehéz évein is átsegítette.

Számomra a gyászban is örömteli emlékként idéződik fel, hogy annakidején, főiskolai tanulmányok befejező szakaszában – gyakorlatvezető tanárként a logopédia szakterületén – a diploma megszerzéséhez vezető úton támogathattam. Az élet nehézségeit le lehet győzni, a halállal szemben tehetetlenek vagyunk.

Arany János soraival búcsúzunk Tőled Anna nővér:

Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét,ámbár napja múl,
Hanem eldobván mindent, ami földi, egy éltető eszmévé finomul.
Mely fennmarad, s nőttön nő tiszta fénye, amint időben, térben távozik,
Melyhez tekint fel az utód erénye: óhajt, remél, hisz és imádkozik.

Nyugodj békében Kedves Anna!

Gereben Ferencné dr, a MAGYE elnöke,
Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete

Csocsán Emmy visszaemlékezése Fehér Anna nővérről
2021-01-13

Tisztelve szeretett kolléganőm, Fehér Anna, Anna nővér halála váratlanul ért, még akkor is, ha tudtam, hogy nagyon beteg. Szorongva vártuk a felgyógyulását. Nem így történt.

A hír még ma is felfoghatatlan és végtelenül szomorú. Hihetetlen, hogy nem fogunk többet beszélni terveiről, az iskola és otthon lakóiról, a sikerekről és nehézségekről. Kollégák voltunk a vakok iskolájában. Már a hetvenes évektől kezdve sokat beszéltünk szakmai terveiről, arról, hogy milyen jó lenne egy olyan iskolában tanítani, ahol nem osztályok vannak, hanem gyermekek, akiket egyéni képességeik szerint tanítunk majd, és ez az iskola olyan lesz, mint egy sokgyermekes nagy család. Ő megvalósította. Olyan gyermekeknek adott otthont, amelyeket az akkor működő intézmények nem tudtak egyénre szóló tanterv szerint nevelni-oktatni. Hihetetlen kitartását és szelíd, de határozott elképzeléseit igen nagyra becsültem. Ha kellett könyveket írt pontírással éjjelente, ha nem volt elég kollégája, vagy gyermekfelügyelője, helyettesített az iskolai és gyermekotthoni munka minden területén. Anna nővér minden gondjára fogadott gyermeket úgy kísérte végig a nevelés-oktatásuk során, mint egy jó anya a gyermekeit. Mindent tudott róluk és családjukról. Ha kellett az éjszakát is átvirrasztotta egy-egy beteg tanítványa ágyánál.
A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Látássérültek Pedagógiája Tanszéke folyamatos szakmai kapcsolatot tartott fenn a Szent Anna Otthon-nal, majd későbbi nevén a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvodája, Általános Iskolája intézménnyel. Fehér Anna szoros szakmai kapcsolatban állt olyan német intézményekkel, amelyeknek a halmozottan sérült gyermekek nevelésében már több évtizedes tapasztalatuk volt. Az intézmény kezdettől fogva felvállalta a súlyos fokban hallás-látássérült gyermekek nevelés-oktatását. Fehér Anna a vakok iskolájában végzett korábbi tevékenysége folytán ezen a területen már több évtizedes tapasztalatokkal rendelkezett. Gyakori meghívott előadója volt a Főiskolának. Az általa adaptált módszerek és eszközök a tanszék oktatói és hallgatói számára is új ismeretekkel szolgáltak. A hallgatók diákköri munkájukhoz vizsgálatokat végeztek, szakdolgozataikhoz adatokat gyűjtöttek, és sokan szakmai összefüggő gyakorlatukat is az intézményben végezték. Külföldi egyetemek hallgatói és oktatói is szívesen látott vendégei voltak az otthonnak.
Fehér Anna a kezdetektől gyűjtötte a tanulók és fejlesztésével kapcsolatos feljegyzéseket. Ő maga is rendszeresen jegyzetelt, később kollégáit is erre inspirálta. Az intézetnek ma már egy tekintélyes adatgyűjteménye van, amely rendszerezésre vár.Nagyon remélem, hogy a jövőben sem szakad meg a kapcsolat az ELTE/BÁRCZI Gusztáv Gyógypedagógiai Kar és a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvodája, Általános Iskolája között és folyamatosan lesznek majd hallgatók, akik szakmai érdeklődésüket, elhivatottságukat erre a szakterületre irányítják majd.

Kedves Anna nővér!
A szó valódi értelmében gyógyító pedagógus voltál. Lelkileg mindig feltöltekeztem a beszélgetéseink alkalmával.Példamutató életművedet, tanításaidat megőrizzük!

Szatmáriné Mályi Nóra arcképe

Búcsú Szatmáriné Mályi Nórától

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetségével együtt megrendüléssel osztozik  Mályi Nóra halálhírében, aki konferenciáink aktív résztvevője, a logopédia elkötelezett képviselője volt.

Nyugodjon békében!

A MAGYE Logopédiai Szakosztálya nevében
Sósné Pintye Mária és Gereben Ferencné, a MAGYE elnöke

A képen a 2021 felirat, alatta a számítógép feltöltés képe és alatta a loading felirat olvasható.

Boldog Új Esztendőt kíván a MAGYE

Kedves Olvasó!

Egy váratlan eseményekkel teli 2020-as évet zárunk, amely meghozta az örömet, a meglepetést, a fájdalmat. Sok tervünk átalakult, vagy nem valósult meg. Mégis látszik, hogy alkalmazkodtunk a kihívásokhoz, az új körülményekhez. A MAGYE is új munkamódszereket, új platformokat alkalmazott, hogy haladni tudjunk tovább a szakmai munkában. A nehézségek mellett sokat tanultunk.

Kívánjuk, hogy a következő 2021-es év hozzon mindenki számára reményt és lehetőséget!

A képen 2021 és loading felirat olvasható.
Vassné dr. Kovács Emőke díj-2020

Vassné dr. Kovács Emőke díj

Vassné dr. Kovács Emőke díjas logopédusok a XVIII. kerületben

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVIII. Kerületi Tagintézményének logopédiai munkacsoportjában nagyon sok kiváló logopédust ismerhettem meg az évek során. Az elvégzett logopédusi munka elismerésére régebb óta érlelődik bennem egy díj alapítása. Ehhez több oldalról megerősítést kaphattam, így 2018-ben sor kerülhetett ennek a hosszabb egyeztetéseket tartalmazó folyatnak az elindítására. A díj létrehozásának folyamatában az EMMI elismerés alapításával kapcsolatos tájékoztató levelét is alapnak tekintettem. Köszönetemet fejezem ki, Dr. Kovács Emmának, Vassné dr Kovács Emőke testvérének, továbbá a XVIII. kerületi SOFI EGYMI korábbi igazgatójának, Kálmán Katalinnak, a XXII. kerületi logopédiai munkacsoport részéről Szabóné Vékony Andreának, a XVIII. kerületi logopédusoknak, és Pais Csaba formatervezési munkájának (Paizs Design) a Díj megalapításának támogatásáért. A kerületi alapítású Vasné dr. Kovács Emőke díj szakmai színvonalát nagy mértékben emeli díszoklevelek kiállításával a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, Dr. Gereben Ferencné elnökasszony és Kajáry Ildikó főtitkár pártfogásával.

Az általam alapított Vassné dr. Kovács Emőke díj annak a logopédusnak adható, aki több éven át, kitartóan, magas szakmai színvonalon végezte a XVIII. kerületi óvodás és iskolás gyermekek nyelv-, és beszédkorrekciós, logopédiai ellátását. Szívesen fogadja a rábízott újonnan belépő munkatársakat, mentorként segítve szakmai fejlődésüket. A logopédus-képzést is támogatja: hallgatókat fogad rendszeresen, akik számára hitelesen tudja átadni a nyelv- és beszédjavító munka lépéseit, a szakmai elkötelezettséget. A XVIII. kerületi gyermek/tanulók számára sokrétű szakmai tudását önzetlen módon biztosítja, az intézmények pedagógusait segíti a beszédproblémás helyzetek megoldásában. A szülőkhöz empatikusan fordul, ezzel is segítve a nyelv és beszéd terápiájának folyamatát. A kerületi logopédiai munkacsoport aktív tagjaként előrevivő szakmai inspirációkkal segíti a munkatársait. Szakmai fórumokon hiteles megnyilvánulásaival, előadásaival a XVIII. kerületi beszédjavító munkát méltón képviseli.

Lehetőségeink szerint minden évben két munkatársunk kaphatja meg ezt a Vassné dr Kovács Emőke Díjat: egy tapasztaltabb kolléga, valamint a pályája kezdetibb szakaszán járó nagyfokú szakmai elkötelezettséggel dolgozó logopédus kolléga.

2020-ban Vassné dr. Kovács Emőke díjban részesült Ravaszné Bencze Veronika

Ravaszné Bencze Veronika a XVIII. kerületben 15 éve kezdte logopédiai munkáját, amelyet alapos szakmai tudása, a logopédiai munkacsoport szakmai rendezvényei nyújtott sokrétű segítségadása, logopédus-hallgatók fogadása teszik elismerésre méltóvá.

Veronika részt vesz az óvodai beszédhibások ellátásában. Mindegyik intézményében nagyon precízen és szakmai alapossággal végzi a kerületi beszédhibás gyermekek ellátását. A munkaközösségben rendszeresen beszámol a tapasztalatairól, a kerületi rendezvényeinken fotózással, video készítésével, meghívók és oklevelek igényes megtervezésével segíti a logopédiai munkacsoportot. Magas szintű önképzéssel rendszeresen bővíti tudását. Nagyfokú empátiával és személyes odafigyeléssel kíséri a jövő logopédusait, akik hallgatóként hozzá kerülnek. A logopédiai munkacsoportra nagy hatással van kedves személyisége. Igazi csapatépítő, akire minden kérdésben számíthatunk. Az emberi és a szakmai oldal egyensúlyát jól megvalósítja. Nagyon kedvesen fogadja az újonnan belépő munkatársakat, mindenkit aktívan buzdít saját mentálhigiénéjének megőrzésére.

2020-ban Vassné dr. Kovács Emőke díjban részesült Szakács-Antós Kata

Szakács-Antós Kata XVIII. kerületben 3 éve kezdte logopédiai munkáját, amelyet alapos szakmai tudása és az ambuláns logopédiai ellátásban nyújtott rendszerszemléletről számot adó munkája teszik elismerésre méltóvá.

Kata részt vesz az óvodai és az ambuláns beszédhibások ellátásában egyaránt. Gulyás Klára kolléganőnknél volt szakmai gyakorlaton. Megismerkedve a munkacsoporttal elhatározta, hogy a XVIII. kerületben fogja eltölteni pályakezdő éveit. Nagyon kedves személyiség. Mindegyik intézményében precízen és szakmai alapossággal végzi a kerületi beszédhibás gyermekek ellátását. A munkaközösségben rendszeresen beszámolt a tapasztalatairól, a kerületi rendezvényeinken műsorvezetőként, beszédfejlesztő játékok bemutatójaként vesz részt. A belépő új munkatársakat nagy lelkesedéssel mentorálja. A logopédiai rendezvényeken, sajtó megjelenéseknél minden esetben számíthat rá a munkacsoport. A véleményét markánsan megfogalmazza, képes kiállni saját szakmai álláspontjáért. Kívánjuk, hogy inspiráló ötletei, pozitív személyisége továbbra is segítse a XVIII. kerületi beszédhibás gyermekek terápiáját.

A díjak átadására 2020. október 11.-én, az Őszi Pedagógiai Napok keretében megrendezett „Mi a szösz, Szösz néne? (Varró Dániel verséből idézve)”- Új utak a logopédiában, a megváltozott környezet kihívásai című online gyógypedagógiai/logopédiai konferencián került sor. A díjazottak nagy örömmel vették át a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete által adományozott díszokleveleket.

Budapest, 2020. 11. 06.                 

Karayné Pavalacs Zsuzsa logopédus
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVIII. Kerületi Tagintézménye

maszk_logó

MASZK szülői életminőség kutatás összefoglalója

 Az MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoport (MASZK) 2016 óta folyó kutatás-fejlesztési munkájának egy fontos szakasza lezárult. Magyarországon először vizsgálták szisztematikusan az autizmussal élő gyermekek és felnőttek szüleinek életminőségét, pszichológiai jól-létét és az ezzel összefüggő tényezőket. A tudományos publikációk mellett feltétlenül fontosnak tartják a kutatók, hogy eredményeik eljussanak minden olyan emberhez, akik számára ez fontos lehet: szülőkhöz, autizmussal élő emberekhez, szakemberekhez, érdekvédőkhöz, szakembereket képző intézményekhez és a döntéshozókhoz. Ennek érdekében elkészítették két tájékoztató kiadványt, amelyet szeretnének Önökkel is megosztani.  

A MAGYE fontosnak tartja az MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoport eddig elért eredményeit. A kutatás egyik beszámolója ide kattintva elolvasható.

CsIIP

Csillagbusz Inklúziós Intervenciós Program

A CsIIP (Csillagbusz Inklúziós Intervenciós Program) alsó tagozatos gyerekeknek és tanáraiknak szóló pedagógiai, módszertani támogatás. A Programot az MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoport fejlesztette ki. A CsIIP célja, hogy a többségi iskolába járó kisiskolások, tanítóik és az iskola közössége segítséget kapjanak integráltan tanuló, autizmussal élő osztálytársaik jobb megértéséhez és – nem csak az autizmus kapcsán hasznos – viselkedéses stratégiák elsajátításához.

A Csillagbusz Inklúziós Intervenciós Programról bővebben ide kattintva olvashat.

nő slaptopot tartva

Online közgyűlést tartunk

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete felelős a saját szakembereiért és a Tagságáért, ezért a zökkenőmentes működéshez szükséges közgyűlést az idei év őszén online formában tartjuk meg. A közgyűlésen csak a tagsági díjat rendezett aktív tagok tudnak részt venni előzetes bejelentkezés során.

A közgyűléssel kapcsolatos pontos információk és a bejelentkezéshez szükséges adatok az Esemény menüpontban a naptáron a 2020. szeptember 28. napra kattintva érhetők el.

Mentimeter szófelhő az ORSZ-kről

Online is együtt vagyunk

Egyesületünk, ahogy nevében pontosan megfogalmazza- Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete – egy szakmai közösség. Ennek mentén a pandémia miatt elmaradt Országos Szakmai Konferencia idején online tartalmakkal szeretnénk a közösségünket továbbra is szolgálni.

A tervezett konferencia idején, 2020. június 25- 26. között, megosztottuk a Facebook oldalunkon több szakmai tartalmunkat, mint például a 2018. évi és 2019. évi Országos Szakmai Konferenciák tanulmánykötetét, amelyben az elhangzott előadások tartalmai olvashatók, továbbá régebbi szakmai konferenciák rövid tájékoztatóit jelentettük meg. A tanulmánykötetek a kiadványok menüpont alatt elérhetők.

A konferenciáinkhoz híven szabadidős programként online játékra hívtuk a résztvevőket, ahol a mentimeter.com szolgáltatással közös szófelhőt készítettünk az érdeklődőkkel arról, hogy kinek mit jelent a MAGYE Országos Szakmai Konferenciája. A szófelhő alapján a közösség legfontosabb megélése a szakmaiság. Emellett megjelenik a szekció, a szakmai fejlődés, a tapasztalatcsere, a szakmai hovatartozásunk, az összetartozunk kifejezések, amelyek arra utalnak, hogy Egyesületünknek fontos szerepe van a gyógypedagógus társadalom összetartásának erősítésében. Köszönjük a résztvevőknek a közös játékot, amely valójában egy komoly szakmai tükör Egyesületünk számára, hogy lássuk, mit jelent a munkánk a közösség számára.

Ez a bejegyzés annak a bizonyossága, hogy az elkészült új honlapunk a közösségünk számára megnyílt, hisz ebben az időszakban, amikor a nagyobb létszámú összejövetelek még nem engedélyezettek, kiemelt szerep jut a közösségek online aktivitásának.
A 2019 november 19-én létrehozott https://www.facebook.com/Magye1972/ Facebook oldalunk volt az első eleme a hosszabb ideig tartó online fejlesztésünknek. A régi, biztonsággal működő és informátív honlapunk arculati megújítása sok háttérmunkával járt, mely időszak alatt a Facebook oldalunkon szolgáltattunk híreket.
A komplex fejlesztésnek köszönhetően a MAGYE 2020-tól online rendszerben jelenik meg, a honlap híreit a Facebook oldalon is közölve. A webfejlesztés részeként, az arculat mellett a honlap struktúrája is változott élesen külön választva a szervezet felépítésével és szakmai munkájával kapcsolatos információkat. Továbbá a Gyógypedagógiai Szemle szakmai folyóratunk új számai a megjelenéstől számított fél éves késleltetéssel mindenki számára elérhetők a Gyógypedagógiai Szemle menüpont alatt. Más online felületeken további fél éves késleltetéssel engedélyezzük a lapszámok megjelenését.

Idén online találkoztunk a jól megszokott június végi napokon, ahol együtt élhettük át a szakmai visszatekintést és előrelépést.
Köszönjük közösségünknek a sok évtizedes együttműködést!

gmp

GMP Beszédpercepciós diagnosztika

Egyesületünk folytatja továbbképzési sorozatát a
GMP Beszédpercepciós diagnosztika
című továbbképzésben.

A tanfolyam célja: a beszédpercepciós diagnosztika megtanulása, alkalmazása,
gyakorlati kérdések megvitatása, fejlesztési irányok megismerése.

A továbbképzést dr. Gósy Mária tartja.

Részvételi díj: 45 000 Ft. A díj tartalmazza a Beszédészlelési és beszédmegértési zavarok c. könyv CD-s változatát, valamint az elméleti ismeretek összegzését, és tesztlapokat a gyakorláshoz. (A részvételi díj nem tartalmazza a diagnosztikához és a terápiához szükséges eszközöket, anyagokat. Ezek a továbbképzés ideje alatt megvásárolhatók.)

Akkreditációs szám: OKM-957/124/2013

A 30 órás továbbképzésen történt részvételt „TANÚSÍTVÁNY” igazolja, amely az akkreditáció
előírásainak megfelelően a jelenléthez és az ismeretek vizsga jellegű ellenőrzéséhez kötött.

A tanfolyam részleteiről a MAGYE e-mail elérhetőségén érdeklődhet. 

konferenciaterem

Elmarad a MAGYE Országos Szakmai Konferencia júniusban

A járványhelyzet miatt 2020. június 24-26 között miskolci helyszínre tervezett konferenciánkról le kellett mondani.  El kellett halasztani éves közgyűlésünket is. amelyet  a járványhelyzet alakulásának megfelelően a nyár végén, az ősz elején szakmai programmal egybekötve szeretnénk megtartani. Erről honlapunkon és Facebook oldalunkon adunk a későbbiekben tájékoztatást.”

Kincses Gyula portré

Kincses Gyulára emlékezünk

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Látássérültek Pedagógiája Szakosztálya szomorú szívvel tudatja, hogy Kincses Gyula gyógypedagógus, a debreceni gyengénlátók iskolájának alapító igazgatója életének 94. évében elhunyt.

Kincses Gyula a tanítóképző elvégzése után, 1950-ben szerzett gyógypedagógusi diplomát. Ezután 22 évig a debreceni Siketnémák Intézetében (ma: Hallássérültek EGYMI, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium) dolgozott. Innen hívták 1972-ben az akkor alapított Gyengénlátók Általános Iskolája és Nevelőotthona (ma: Hajdú Bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium) élére, amelyet
nyugdíjba vonulásáig, 1987-ig igazgatott. „Gyula bácsi” rendkívül sokrétű tevékenységet folytatott, gyógypedagógusként sokat tett a látássérült gyermekek és fiatalok oktatásának fejlesztéséért, társadalmi beilleszkedésük előmozdításáért. Emellett szenvedélyes lokálpatrióta is volt, több helytörténeti írása jelent meg szülőfalujáról, Pocsajról, ahova élete végéig szorosan kötődött. A település 2004-ben díszpolgárává választotta.

Tevékenységét számos díjjal, kitüntetéssel jutalmazták, többek között Bárczi Gusztáv Emlékérmet, Apáczai Csere János Díjat, a Debreceni Akadémiai Bizottság Díját és az MTA Debreceni Bizottság oklevelét is megkapta.

Emlékét szeretettel megőrizzük!

Facebook logo

MAGYE a Facebook-on

A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete a 2019. év végén elindította online megjelenésének többlépcsős átalakítását. A tervek alapján a már több éve sikeresen működtetett honlapot új szolgáltatóhoz és új platformra helyezi át, a nagy munkálat megkezdéseként pedig elindítja Facebook közösségi oldalát. Az átalakítási időszak alatt Egyesületünk ezen a felületen osztja meg a híreit.